Christian Eriksenről viszonylag kevés szó esik, pedig a Premier League egyik legjobbja.

A Tottenham az elmúlt hetekben óriásit megy, nyolc bajnokiból hetet megnyert, amivel már a Liverpool mögött második a Premier League-ben. A Spurs egyik alapembere a dán Christian Eriksen, akinek eddig három gólja és hét gólpassza van – utóbbi a harmadik legtöbb a ligában.

A 26 éves irányítót tavaly a Barcelonával hozták hírbe, végül azonban maradt a Tottenhamnél. Értékét jól mutatja a Daily Mail által közzétett statisztika, amely szerint Eriksen 2013-as debütálása óta neki van a bajnokságban a legtöbb:

  • gólpassza
  • kialakított helyzete
  • gólja a tizenhatoson kívülről.

A 85-szörös dán válogatott piaci értéke 80 millió euró, a legutóbbi pletykák szerint a Barcelona mellett a Real Madrid is komolyan érdeklődik iránta. Így nem csoda, hogy a Tottenham mindent megtesz, hogy a 2020-ban lejáró szerződését minél előbb meghosszabbítsa.

Beszélnünk kell a Premier League-ről

Négy forduló alatt óriásit változott a Premier League.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
16% Naná, és nagyon keményen.
35% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.