Ugyan tízmillió futballedző országa vagyunk, de elnézve néhány szakértőt az M4 stúdiójában, van még hova fejlődni, gyanús, hogy sokan nem tudják pontosan, mit is kellene nézniük egy focimeccs közben. Erre talált megoldást három szakértő, akik közérthetőre fordították a labdarúgást.

A modern labdarúgást közérthetőn elemző könyvet írt a tévéből, de főleg podcastekből ismert három hazai szakértő, Szabó Christophe, Szabó „Peet” Péter és Soós Márk Olvasd a játékot! – Hogyan nézzünk focimeccset? címmel.

Huszonkét ember néha rendezetten, néha viszont totál kaotikusan rohangál a pályán, majd a meccs végén az edző elsüt pár teljesen haszontalan közhelyet. Ennyi lenne a foci? Közel sem, épp erre akar rámutatni a három srác: a foci ennél sokkal több! Egy meccs tele van olyan részletekkel, amelyek első láthatatlanok, ha mégis, értelmezhetetlenek. Minden akciót döntések, stratégiák, taktikai és játékfilozófiai gondolatok határoznak meg. A könyv világosan és közérthetően mutatja be, milyen – a szurkolóknak sokszor fel sem tűnő – finomságokon múlik egy-egy focimeccs végeredménye.

Soós Márk, Szabó Peet és Szabó Christophe

Az első magyar focitaktikai kötet egyik szerzője, az adatelemzéssel foglalkozó Soós Márk úgy fogalmazott:

a könyv nem a szakmának, hanem elsősorban azoknak szól, akik néznek egy focimeccset és szeretnének többet megtudni róla.

Szabó Christophe, aki az egész könyvet szerkesztette, azt emelte, ki, hogy a kötetből olyan „elméletibb szagú” dolgokat igyekeztek közérthetőbben átadni az olvasóknak, mint például a labdás és labda nélküli játék, vagy a visszatámadás, a gegenpressing.

A harmadik szerző, Szabó „Peet” Péter, aki a játékrendszerekkel foglalkozott, azt mondja, a könyv hozzáadott értéke, hogy a különféle posztok, szerepkörök és modern játékrendszerek jellemzőivel is megismerteti azokat, akik elmélyednek benne. Többek között olyan fogalmak kerülnek elő, mint a szárnyvédő, a tükörszélső, a fedezőárnyék, vagy a hamis kilences.

„Ez a könyv nem akar, és nem is kell, hogy arról szóljon, mit gondolunk a modern futballról. Elsősorban nem a mi gondolataink vannak ebben a könyvben, hanem mások, a legmagasabb szinten dolgozó szakemberek gondolatai, ezeket próbáltuk rendszerezni, kicsit tolmácsként lefordítani.”

„Felelősség, hogy ne azt mondjuk, mi az, ami nekünk tetszik, hanem mi az, ami aktuálisan működik” – fűzte hozzá Soós Márk. „A számokból elemzés egy mitikus dolog. Nem lehet csak ennyiből elemezni. Egy elemzéshez a meccset meg kell nézni, utána jönnek az adatok, és újra megnézni. Az adatok segítenek megérteni, de csak oldalt, a lapszélen van a helyük.

Nagy meccsek és sikeres edzők – Pep Guardiola, Jürgen Klopp, Carlo Ancelotti, Marcelo Bielsa – példáin keresztül mutatja be a modern futballt a könyv, miközben olyan nemzetközi szinten elismert szakembereket is megszólaltat, mint Lőw Zsolt vagy a Liverpool bedobásedzője, Thomas Grönnemark.

Kimondottan értékelte, hogy nem úgy mentünk oda, hogy meséljen Neymarról és Thiago Silváról, hanem tényleg a játékról érdeklődtünk. A lelkesedéséből kiindulva csak a 3–5–2-ről egy egész könyvet meg tudtunk volna írni” – árulta el Szabó Christophe a Lőwvel való kapcsolatfelvétel kulisszatitkait.

Ez egy olyan kötet, amely közelebb hozza a szurkolókat hozzánk, játékosokhoz és élvezetesebbé teszi a futballmérkőzést, akár egy semleges néző számára is. Ne lepődj meg, ha ezentúl egy-egy átvétel, szerelés vagy labdakihozatal után libabőrös leszel!” – fogalmaz ajánlójában az Union Berlin és a magyar válogatott középpályása, Schäfer András.

Galambos Ádám, a kiadó G-ADAM Stúdió Kft. igazgatója elmondta, a könyv megjelentetése iránt a frankfurti könyvvásáron német és angol kiadók is érdeklődést mutattak.

Az Olvasd a játékot! – Hogyan nézzünk focimeccset? könyvet itt tudod megvásárolni 4990 forintért.

Ez is érdekelhet:

„Meghalnak a csapatukért. De akár ölnek is” – Tobias Jones: Ultra - Az olasz futball sötét oldala

„Soha nem fogsz megérteni minket, ha nem vagy velünk” – mondják az olasz ultrák. Az író úgy döntött, mindenhol velük lesz, és ebből született ez megdöbbentő és lehengerlő erejű könyv.

Player podcast: arrogancia, káosz, rossz döntések? Páros lábbal szállunk bele a francia válogatottba

Ebben az epizódban playeres hangvételben és felvágott nyelvvel okoskodtunk Franciaország Eb-szerepléséről a francia származású szakértő, Szabó Christophe segítségével.

„Ha te nem osztod be a saját idődet, majd beosztja helyetted más”

A Horizont legújabb adásában a Covid és a home office-os idők óta még inkább előtérbe kerülő témára igyekszünk reagálni: a személyes hatékonyságra és a digitális minimalizmusra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Újabb rekordot ért el Európa legyőzhetetlen futballcsapata

További cikkeink a témában