Magyarország legyőzte Ausztriát első Eb-meccsén 44 év után, és ezzel valóra is vált Bernd Storck álma, és mellette meg sokakanak, köztünk nekünk is.

Nyertünk, ráadásul két góllal és úgy, hogy egyet sem kaptunk, megvan a három pont, mi kell még?

A magyar válogatott szövetségi kapitány értékelt egy gyorsat:

„Óriási, amit a csapat teljesített, nagyon keményen dolgoztunk, és megérdemelten nyertünk! Olyan az egész, mint egy álom, most valóra vált. Jó az eredmény, jó volt a meccs, bravó!”

 

„A meccs eleje nehéz volt, de aztán belejöttünk, nagyszerű volt a második félidő. Most jön egy kis szünet, aztán regenerálódunk.”

 

„Borzasztó kemény felkészülés van mögöttünk, sokszor voltunk nehéz helyzetben fizikailag és pszichikailag is, de mindig hittünk abban, hogy a munka kifizetődik. Ez ezen a mérkőzésen megtörtént, a srácok fantasztikusan teljesítettek.”

(Fotó: AFP)

Amúgy a magyarok Eb-győzelméért meg 300-szoros pénzt fizetnek, egy százast megér, nem?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
57% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés