A Ferencváros nagyon tudatosan készül a nemzetközi megmérettetésre, évek óta valamelyik csoportkörbe vágynak. Idén már fél évre előre terveztek – de homokszem került a gépezetbe.

Annak reményében küldte el ősszel Thomas Dollt a vezetőség, hogy a helyére érkező Szerhij Rebrov egy olyan csapatot és úgy rak össze, amely esélyes lehet a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában csoportkörbe jutni.

És mivel erre építettek fel mindent, már a télen úgy igazoltak játékosokat, hogy a nyári nemzetközi meccsekre beépüljenek, egy kész, és ne egy összetákolt csapat induljon neki a menetelésnek. Sorra érkeztek a légiósok, akik beleillenek Rebrov elképzeléseibe (Haratin, Dvali, Tokmac, Szignyevics és Isael), most nyáron csak egy-két poszton erősítettek, mélyítettek a kereten, illetve Petrjakot és Gorriaránt kellett pótolni.

A téli igazolások közül az egyik legfontosabb volt egy erős, kemény, harcos center megszerzése. Egy olyan, aki birkózik a védőkkel, lekészíti a labdát a gyors szélsőknek, és főleg sokat dolgozik a védekezésben, indítja a letámadást. Böde ehhez lassú és nehézkes volt már, így leigazolták a BATE Boriszovtól Nyikolaj Szignyevicset.

A Vidit kiütő BATE-ból igazolt csatárt a Fradi

Az idei Európa-liga-csoportkörben három gólt fehérorosz válogatott támadót igazolt a Fradi.

A másik fontos feladat pedig egy olyan technikás támadó megszerzése, aki a különbséget jelentheti egy-egy fontos meccsen. Egy olyan pengés játékos, aki megvillan, ha szükség van rá. Ő volt Isael Barbosa, akinek a piaci értékét 2,8 millió euróra becsülte akkor a Transfermarkt (ma már csak 2,2).

A Fradi őrült tempóban erősít, egy 3 millió eurós brazil támadó is képben

Magyar szinten nagyon komoly igazolásra készül a Ferencváros.

Szignyevics be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, fontos eleme lett a Fradinak. Nagy szerepe volt a bajnoki cím megszerzésének, de nem elsősorban a négy gólja miatt, hanem a fent említett melót tette bele. Isael viszont egyelőre nem mutatta meg, miért az NB I legértékesebb játékosa, ám a felkészülési meccseket már villantott.

Azonban a Ludogorec elleni BL-selejtezőn sem Szignyevics, sem Isael nem játszhat eltiltás miatt.

Szignyevicset decemberben, a BATE játékosaként állították ki a PAOK elleni Európa-liga-meccsen, az UEFA két nemzetközi klubmérkőzésről eltiltotta. Mivel a télen a Ferencvároshoz szerződött, így nem töltötte le a BATE-nál az eltiltást, magával hozta a Fradihoz. Ő egyik meccsen sem játszhat, sanszos, hogy már csak az El-ben segíthet.

Isael augusztusban kapott piros lapot a Kajrat Almati Sigma Olomouc elleni El-selejtezőjén. Ő egy automatikus egymeccses eltiltást kapott, tehát csak a hazai meccset kell kihagynia.

Vagyis a Fradi igazolt két játékost a nemzetközi kupákra, akik nem is játszhat a legfontosabb meccsen, meccseken, amire bő fél éve készül a klub. Persze alapvetően nem egy-két meccsre hoz játékost egy csapat, ám érdekes, hogy pontosan tudták, hogy a BL-selejtezőben nem használhatóak, mégis őket választották, hogy az a prioritás. A legszerencsésebb eset nyilván az, ha továbbjut a Fradi, és akkor már beszállhat a fehérorosz csatár is, és Isaelnek is több meccs juthat a BL-ben.

Szignyevics eltiltása azért is fáj duplán, mert időközben Lanzafame lesérült, Bödét meg ugye eladták:

BL-selejtező, 1. forduló:
Ferencváros–Ludogorec Razgrad
Július 10., 20:00, Groupama Aréna

(Fotó: Puskás Akadémia Flickr)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

100 millió oka van a Fradinak, hogy figyelje a Championship alakulását

Brutálisan erős csapattal megy az olimpiára a Team USA

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés