Messi pár perc alatt elintézte az MU-t, a Barcelona jutott tehát a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, a Liverpool–Porto párharc győztesével fog összecsapni.

Nem sokáig adott esélyt Messi a Manchester Unitednak, a visszavágó legelején ugyan még volt egy kapufája Rashfordnak, de aztán jött az argentin és négy perc alatt elvarrta a szálakat.

Már a 12. percben vezetést szerezhetett volna a Barcelona, tizenegyest kapott ugyanis, ám a videózás után visszavonták az ítéletet. De aztán Messi nem kegyelmezett, a 16. percben ő szerzett labdát, majd azzal becselezte magát középre és kilőtte a hosszú lapost. 1–0

Négy perc múlva is szerzett egy labdát Messi, azt meg jobban lőtte el, De Gea hasa alatt pedig becsorgott. 2–0

A félidő utolsó percében Messi Jonest forgatta meg szédülésig, majd kitolta balra, Jordi Alba beadását pedig Sergi Roberto közelről De Geába rúgta. Mesés támadást volt, de szerencsére volt az MU-nak.

A második félidőben sem aludt be a Barcelona, határozottan kezdtek, majd rúgtak egy zseniális gólt: Messi közel ötvenméteres passzal indította Jordi Albát, aki kapásból visszapasszolta Coutinhónak, aki jobban eltekerte a hosszú felső sarokba. 3–0

Persze a továbbjutás már ezen nem múlt, de a brazil gólja igazi csemege volt. A Barcelona nagyon simán lehozta a párharcot, a Manchester United jelenleg nincs egy szinten a katalánokkal.

És ha még ez is bement volna...

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

FC Barcelona–Manchester United 3–0 (2–0)

Továbbjutott: FC Barcelona kettős győzelemmel

(Fotó: Michael Regan/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés