Van miről beszélni a Premier League első fordulója után.

Persze csak egy forduló van a hátunk mögött, így azért olyan messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le, mert simán lehet, hogy néhány hét múlva már totálisan más lesz a helyzet. De azért egy forduló alatt is volt bőven érdekesség.

A Man. City és a Pool piszok erős

Nem ez a legmeglepőbb állítás a cikkben, de ezzel kezdünk. A Liverpool 4–1-re nyert a Norwich ellen, gyakorlatilag minden összejött az első félidőben Klopp csapatának. A Mané helyén kezdő Origi jól játszott, félgőzzel nyert a csapat. Alisson viszont megsérült, az európai Szuperkupát kihagyja, de úgy tűnik, nem kényszerül hosszabb, többhetes pihenőre a brazil kapus.

Ha a Pool félgőzzel nyert simán, akkor a City negyedgőzzel még simábban. Ráadásul a bajnok nem egy újonc, hanem a top tízbe várt West Ham ellen győzött öt góllal. A legfélelmetesebb a City meccsén az volt, hogy olyan nagyon jól nem is játszott Guardiola csapata – kis túlzással mintha egy edzőmeccset húztak volna be simán.

Mahrez pótolni tudja Sanét

Leroy Sané nyara mozgalmas volt, egy ideig úgy tűnt, a Bayern Münchenbe szerződik, az angol szuperkupában azonban elszakadt a keresztszalagja, több hónapra kidőlt.

Helyén Rijad Mahrez kezdett. Az algériairól tavaly Guardiola azt mondta, remek játékos, nagyszerű a pályán, de a Man. City kerete annyira erős, hogy egyszerűen nem fér be. Sané sérülésével most azonban hosszabb távon is megkaphatja a lehetőséget Mahrez. A West Ham elleni játékát nézve pedig élni fog a sansszal, kiosztott két gólpassz, volt két jó csele, és bár Sterling a mesterhármasával ellopta a show-t, Mahrez is nagyon érezte a játékot.

A Tottenham prioritása: megtartani Eriksent

A Tottenham a Citynél és a Liverpoolnak jóval szorosabb meccsen nyert, az újonc Aston Villa vezetett a Tottenham Hotspur Stadiumban, a Spurs azonban fordított a hajrában: a friss igazolás Ndombélé és Kane két góljával 3–1-re nyert.

A Tottenham védelme az első félidőben nem volt a toppon, többször lekontrázta a Villa, a csapat játéka meg egészen Eriksen beállásáig dadogott. A dán irányítót Pochettino a második félidőben cserélte be, a beállása után sokkal dinamikusabb és kreatívabb volt támadásban a Spurs, húsz perc alatt megfordított egy addig nyögvenyelős meccset.

Ami ismét csak bizonyítja, Eriksen mennyire fontos láncszeme a Tottenhamnek. Az irányítókészsége, látása a pályán, védelmet megbontó passzai borzasztóan fontosak, ezért lenne prioritás a dán megtartása.

A helyzete komplikált: elvileg menni akar, a szerződése jövő nyáron lejár, vagyis a Spurs, ha most nem adja el, akkor 2020-ban ingyen távozhat. Ami óriási öngól lenne, figyelembe véve, hogy egy 100 milliós játékosról beszélünk.

Maguire megérte a pénzét

Nyilván nem dolgozunk óriási mintával, amikor ezt állítjuk, de azt nem lehet elvenni a világ legdrágább védőjétől, hogy álomszerűen kezdett a Manchester Unitedben. Az MU 4–0-ra verte a Chelsea-t, érdemes kiemelni, hogy a United nem kapott gólt, ami hírértékű, miután az előző szezonban a klub történetének legtöbb bekapott góljával zárták a bajnokságot.

Harry Maguire annak ellenére megkapta a meccs emberének járó díjat, hogy Rashford duplázott. A védő 86 százalékkal passzolt, hét tisztázása volt, hat megnyert párharca, hat fejpárbajból négyet megnyert. A statisztikai adatok mellett talán még fontosabb, hogy az Maguire nyugalmat és biztonságot sugárzott az első meccsén az MU-ban, igazi vezére volt a védelemnek.

Nagy pofont kapott a Chelsea, de nem kell temetni Lampardékat

Egyrészt azért, mert egyetlen forduló után hülyeség lenne, másrészt a Chelsea nem játszott reménytelenül. Persze négy bekapott gól soha nem jó, de taktikai szempontból nem nézett olyan rosszul ki ez a Chelsea. Az első gólnál Zouma hibázott, utána meg Azpilicuetát futották le háromszor, mezőnyben viszont nem volt számottevő különbség a United és a Chelsea között. Frank Lampard Alonso helyén Emersonnak szavazott bizalmat, a fiatal Abraham kiszorította Giroud-t a kezdőből, és a télen igazolt Pulisic is csak csereként állt be.

A történelmi rossz kezdés tény a Chelsea-től. José Mourinho véleményével viszont egyetértünk: Lampardon jelenleg nincs nyomás, akkor lenne komoly teher rajta, ha mindenki elvárná ettől a csapattól, hogy folyamatosan nyerni fog. Jelenleg nagyon nem ez a helyzet.

A PL-szezonbeharangozónkban is azt írtuk, borzasztó nehéz megtippelni, mire lehet képes ebben az idényben a Chelsea, és ilyen téren az első forduló után sem lettünk sokkal okosabbak. Mert oké, beleszaladt egy négyesbe a csapat, de lehetett látni, Lampard milyen játékot szeretne játszatni, megvan a jövőkép.

A Premier League pénteken folytatódik a második fordulóval. A második körben a City a Tottenhamet fogadja, a Chelsea otthon játszik Leicesterrel, az Arsenal ellenfele az Emirates-ben a Burnley lesz, a Manchester United a Wolves otthonába megy. A forduló teljes programjáért katt ide.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában