A Liverpool és a Real Madrid korábbi játékosa szerint a Pool egyszerűen jobb csapat.

Szombaton játsszák az idei Bajnokok Ligája-szezon döntőjét, Párizsban a Liverpool a Real Madriddal találkozik. Az oddsok szerint a Liverpool az egyértelmű favorit, és ezzel egyetért a korábbi aranylabdás Michael Owen is, aki pályafutása során mindkét klubban futballozott:

„Úgy gondolom, hogy a Liverpool a jobb csapat, és magabiztosan megnyeri a döntőt. 3–0 vagy 3–1 lesz a végeredmény”

– mondta Owen.

Aki szerint a Real Madrid kivételesen erős a szoros meccsek megnyerésében, de a mostani döntő nem lesz szoros, a Liverpool túlságosan erős és tapasztalt ahhoz, hogy belemenjen egy igazán ki-ki meccsbe.

Arra is kitért, hogy taktikailag hogyan alakulhat szerinte a döntő:

„Szerintem a Liverpoolnál lesz többet a labda, a Madrid nem akarja, hogy a védelem mögé kerüljön Szalah vagy Mané. Az lesz a céljuk, hogy a Pool magasan játsszon, és nekik majd lehetőségük legyen kontrákkal megfogni őket. Amikor Trent Alexander-Arnold felmegy a támadásokkal, akkor nekik ott lesz Vinícius Júnior, aki sok gondot okozhat a Liverpoolnak”

– nyilatkozta Owen. Aki szerint a Liverpool a saját játékát fogja hozni, és a Madrid lesz az a csapat, amely megpróbál majd alkalmazkodni.

A 2022-es Bajnokok Ligája döntőjét május 28-án szombaton játsszák 21 órától.

Karim Benzemának félelmetes szezonja van a Bajnokok Ligájában

Nyilvánvalóan nem csak a Bajnokok Ligájában, de mi most erre koncentrálunk néhány statisztikai mutatót hozva.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés