Nem lát más megoldást a menedzser.

A Liverpool csapatkapitánya, Jordan Henderson már többször jelezte, hogy aggódik a játékosok egészsége és biztonsága miatt. Szerinte a rendkívül hektikusan megrendezett meccsek, kiváltképp most, a koronavírus-járvány idején igen veszélyesek.

A Premier League ugyanis bejelentette, hogy bár elképesztő módon megszaporodtak a pozitív esetek, folytatják a bajnokságot karácsonykor és az újévben is.

Pep Guardiola támogatta Henderson felvetését, a Manchester City menedzsere szerint azonban ez kevés, drasztikusabb lépésre van szükség, ki kell kényszeríteni a változtatásokat, mert nem ért a szép szóból a Premier League vezetése.

„A játékosoknak és a menedzsereknek is sztrájkolniuk kellene, mert ez kizárólag szavakkal nem fog megoldódni. A FIFA, a Premier League és a műsorszolgáltatók számára fontosabb az üzlet, mint a labdarúgók jóléte.

Például már a világon mindenhol bevezették az öt cserét, itt még mindig csak hármat lehet.

Oké, akkor addig nem játszunk tovább, amíg meg nem oldják a helyzetet. Talán majd akkor az emberek odafigyelnek ránk.”

Persze azt is hozzátette a Manchester City menedzsere, hogy nem hiszi, hogy megvalósul a sztrájk, mert játszani akarnak, boldoggá akarják tenni a szurkolókat az ünnepek alatt is. Arról nem beszélve, hogy imádják a futballt.

„Ott van az Eb, a nemzetközi sorozatok, a bajnokság, a ligakupa, az FA-kupa, még több és több meccs, és egyre kevesebb a pihenőnap.

Ennyi versenysorozat mellett szükségük van pihenésre a játékosoknak. Két-három hétre. De most ebben a pillanatban a játékosok jólétéről beszélünk? Nem. Ez probléma.”

(via; fotó: Lynne Cameron - Manchester City/Manchester City FC via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
45% +10 éve
Ha idén nem akarsz mellélőni nőnapon, ebből a listából válassz
Hirdetés