Leo Perisic és Neymar találkozása a vb legérzelmesebb pillanata.

A horvát válogatott bejutott a világbajnokság elődöntőjébe, miután tizenegyesek után kiejtette a topfavorit Brazíliát. A hosszabbításban Neymar góljával vezettek a brazilok, de Petkovic előbb egyenlített a 117. percben, majd a tizenegyeseket sokkal jobban rúgták a horvátok, és Livakovic is kiválóan védett:

Brazília már biztosan nem lesz világbajnok Katarban

Brazília kiesett, Horvátország pedig a Hollandia–Argentína párharc győztesével játssza az elődöntőt.

Brazília tehát kiesett, ez pedig azt is jelenti, hogy valószínűleg nem látjuk már világbajnokságon Neymart. A 30 éves támadó korábban azt mondta, valószínűleg ez lesz az utolsó vb-je, és a kiesés után is úgy fogalmazott, nem tudja, mi lesz.

A brazilok érthető módon rendkívül csalódottak voltak, többen sírtak, Neymar is. Eközben a horvátok természetesen ünnepeltek. Ivan Perisic fiának, Leo Perisicnek Neymar nagy kedvence, és a horvát srác el is érte, hogy találkozzon a brazillal, még a pályán odafutott, és megvigasztalta a brazil tízest. A vb egyik legérzelmesebb, legerősebb pillanata:

A brazil kiesés után egyébként Tite rögtön lemondott:

A kiesés után távozott Brazília szövetségi kapitánya

Pár meccsel később akart felállni Tite.

A nap másik meccsén:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve