Lencse László örülne, ha minél több fiatal magyar edző kapna lehetőséget az NB I-ben és az NB II-ben. És akkor végre kikopna a magyar közegből a szakmailag és pedagógiailag is rémes idősebb generáció.
Lencse László olyat mesélt a Blikknek, amit mindenki tud, de kevesen mondanak ki: Pintér Attila nem egy kellemes ember. Sőt, egy kellemetlen, bunkó, tahó alak, egy pedagógiai csőd.
A Haladás igazából a vesszőfutásomnak már csak az utolsó állomása volt, sajnos előtte már sok helyen csorbítottak az önbizalmamon. Például Pintér Attila irányítása alatt pszichológus segítségét is igénybe kellett vennem, mert nagyon megterhelő helyzetekbe kerültem, ijesztő, pánikszerű tüneteim voltak
– mesélte Lencse, aki kétszer volt a válogatott kerettagja, de pályára nem lépett. Előtte elmondta, hogy a pályafutása utolsó szakaszaiban rengeteg negatív élmény érte.
„Szombathelyre már úgy érkeztem, hogy sok csalódás volt a hátam mögött, és a környezet sem kedvezett. Mindenki a másik ellen dolgozott és az jelentette a számára az örömöt, ha a társa pórul jár. Igazi magyar mentalitás. Ezt érzem a hétköznapokban is. Számomra teljesen érthetetlen, hogy sokan most is a magyar válogatott és Szoboszlai Dominik liverpooli bukására vágynak, ahelyett, hogy örülnének a jelenlegi fantasztikus generációnak.
A futballban az önbizalom táplálja a sikert, anélkül a legjobb technikai tudású játékos sem tud igazán jól szerepelni, mert fél a kudarctól. Ha egy edzőnek az eszköztárhoz tartozik a »kurvaanyázás«, akkor a játékos joggal gondolhatja, hogy nem tisztelik.
Gyirmóton, ahol fél év alatt rúgtam 11 gólt, ezt tapasztaltam. Az említett negatív élmények miatt is örülnék, ha minél több fiatal magyar edző kapna lehetőséget az NB I-ben és az NB II-ben.”
Amikor Pintér a Fradinál volt edző, a játékosok nyílt levelet írtak miatta – és ennek már húsz éve. Azóta is a magyar foci szerves része.
Az FTC futballistáinak nyilatkozata
„Pintér Attila érkeztével alapvetően megváltozott a csapatnál végzett edzésmunka, és egyre kevesebb munkát végeztünk. Az edzések többségén alig mozogtunk, inkább csak álldogáltunk és az úgynevezett tolódásos védekezést gyakoroltuk úgy, hogy az edzőnk mászkált a pályán és egyenként rángatott minket. Többször fordult elő sérülés amiatt, hogy lemerevedtünk a hosszú álldogálásban. A nem megfelelő edzésmunka miatt a csapat egyre rosszabb erőállapotba került, és egy idő után többen arra kényszerültünk, hogy külön, egyéni edzéseket végezzünk szabadidőnkben.
Felmerült az is, hogy túl kényesek vagyunk és túlságosan érzékenyek edzőnk viselkedésével szemben. Szeretnénk elmondani, hogy a játékos minden esetben kiszolgáltatott helyzetben van, ha játszani szeretne, éppen ezért sok mindent elvisel egy edzőtől.
Éppen ezért elviseltük azt, hogy Pintér Attila számos alkalommal még köszönésre sem méltatott játékosokat. Volt több olyan játékostársunk, akihez hetekig nem szólt, akinek nem köszönt. Elviseltük azt is, hogy az edzéseken nem szólított a nevünkön minket, hanem csak, mint a kutyáknak, füttyentgetett nekünk. Azt azonban már mindannyian megalázónak tartottuk, hogy például Leandrót rendszeresen »buzi brazilként« emlegette és szólította, de ez persze csak egy kiragadott példa, hiszen számos játékostársunkat alázta meg ehhez hasonló módon.
Vezetőedzőnk nyilvánosan hirdette, hogy egységes csapatot kíván kialakítani, miközben az öltözőben ennek ellenkezőjére törekedett. Először felszólított bennünket arra a tavaszi rajt után, hogy közösítsük ki Tököli Attilát, ne beszéljünk vele. Ezt a csapat nem tette meg, de játékostársunk ennek ellenére hetekig nem léphetett pályára csak csereként, miközben végig kellet néznünk, hogy értékes pontok sorát veszítjük el.
Ennél is súlyosabb eset volt, amikor egyik játékostársunkat megpróbálta spiclinek beszervezni és az öltözői szobában egy papírt tett elé, amiben arra kérte, hogy jelölje meg azokat a játékosokat, akik szerinte úgymond ellene játszanak.
Természetesen ilyen senkinek nem fordult meg a fejében, a gyengébb játéknak nem ez volt az oka. Játékostársunk a felvetést is elutasította, de akkortól mindannyian tudtuk, hogy milyen mentalitású emberrel van dolgunk. Ettől a pillanattól végleg megromlott a viszony köztünk és Pintér Attila között.
Vezetőedzőnk több alkalommal is azzal fenyegetett bennünket, hogy a nyilvánosság elé tárja fizetésünket, és számos más gyerekes módszerrel próbált bennünket zsarolni, vagy gyerekes dolgokat kényszerített ránk. Imádkoznia kellett a nem hívőknek is, ugyanakkor a közös ima után percekkel a legtrágárabb Istenkáromlást kellett végighallgatnia a mélyen hívő játékosoknak is az edzésen.
A bajnok és kupagyőztes csapat játékosaiként szeretnénk leszögezni, hogy a fenti sérelmeken, a csapategység megbontására irányuló törekvéseken túlléptünk és a szurkolók, illetve a Ferencváros iránt érzett elkötelezettségből megpróbáltunk minden megtenni a sikeres szereplésért.
Sokat elmond vezetőedzőnkről, hogy az általa az öltözőben csak Múmiának nevezett, és lekicsinyelt Garami Józsefnek nem köszönte meg a bajnoki cím megnyerését, holott előző edzőnk sokkal többet tett ezekért a sikerekért, mint ő.
A Magyar Kupa döntője előtt és a sorsdöntő Debrecen elleni mérkőzés előtt tőlünk, játékosoktól kért segítséget a taktikára vonatkozóan, miközben korábban számos alkalommal durván trágár módon reagált a taktikára vonatkozó felvetéseinkre.
A Debrecen elleni utolsó mérkőzés előtt Pintér Attila és Farkas József az öltözőben egymással beszélték meg a taktikát, miközben a csapat testületileg átvonult a másik öltözőbe, hogy ott egymással megbeszéljük a teendőket és egymást hangoljuk a meccsre.
A bajnoki hajrában a Sopron elleni mérkőzés második félideje előtt már arra kényszerültünk, hogy a játékoskijáróban megbeszéljük, hogy nem foglalkozunk a számunkra állandóan ellentmondásos utasításokat adó vezetőedzőnkkel, és azt játsszuk, amire magunktól képesek, vagyunk, amit mi jónak látunk. Ugyanez történt Siófokon, Újpesten és a Debrecen ellen is.”