Nemrég írtunk mi is a Bajnokok Ligája erősorrendjéről, most egy nemrég visszavonult edző és játékos is véleményt formált.

Louis van Gaal alig néhány napja jelentette be, hogy felhagy a trénerkedéssel, azonban a focitól nem távolodik el. Most például elmondta, szerinte hogy alakulhat a Bajnokok Ligája végjátéka.

„Az emberek azt hiszik, a Barcelona most a legjobb csapat. Pedig nem. A Manchester City csapatszinten erősebb, mint a Barca. És a Liverpool még a Citynél is jobb ebben.

Az én filozófiám szerint a legjobb csapat fog nyerni, bár én remélem, hogy mégis a City, mert ők játsszák a legszebb focit.”

Némiképp egybecseng ezzel Andrea Pirlo véleménye is, az olasz legenda a La Gazzetta dello Sportban tippelt a BL-re.

„A BL-ben mindig megvan az a megérzésed, hogy ez most a te idényed lesz-e vagy sem, a Juventus Atlético Madrid elleni nagy feltámadása a tökéletes példa erre. 

Az én meglátásom szerint a Juve jobb a Barcánál, viszont a még versenyben lévő gárdák közül a Manchester City a legerősebb.”

Annyiban tehát megegyezik a két vélemény, hogy a Barcelona maximum a harmadik legerősebb jelenleg a sorozatban, és ebben az elemzésben mi is erre jutottunk:

Egy petákot sem adtunk volna a Barca BL-győzelmére

Eddig! Azonban még mindig nem a Barca a BL esélyese, Guardiola vagy Ronaldo viheti a trófeát. Elmondjuk, miért.

(Fotó: VI Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve