A Bajnokok Ligája első elődöntőjében ikszelt a Chelsea Madridban, és mivel szerzett gólt, előnyből várja a londoni meccset.

Jól indult a meccs, mert bár szakadt az eső, mégis lendületes, céltudatos focit mutattak a felek, főleg a Chelsea. Ha nem Werner lenne a csatáruk, akkor valószínűleg megnyerték volna az odavágót, csakhogy a német ma is kihagyott egy ajtó-ablak ziccert.

Mázlija, hogy vannak csapattársai, akik képesek gólt szerezni, például Pulisic. A szélső nagy labdát kapott Rüdigertől, majd kicselezte Courtois-t is és bevágta.

Erre még gyorsan tudott válaszolni Benzema egy klasszis góllal.

Ám utána már egyik együttes sem erőltette a támadást, vagy úgy általában a focit. Végtelenül unalmas második félidő után maradt az 1–1. Londonra maradt a döntés, ám az előny a Chelsea-nél van, a Realnak ott nyernie kell, vagy két gólt rúgnia. Utóbbira kicsi az esély, mert amióta Thomas Tuchel a kékek edzője, alig kapnak gólt.

Bajnokok Ligája-elődöntő, 1. mérkőzés

Real Madrid–Chelsea 1–1

(Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új Guinness-rekordot ért el az ultrafutó, aki 100 napon keresztül minden egyes nap lefutott 100 kilométert

Azért hozta ki a börtönből a ketrecharcos a ketrecharcost, aki korábban legyőzte, hogy visszavághasson neki

40 évesen lett a Bajnokok Ligája legjobbja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés