A Bajnokok Ligája első elődöntője rendkívül fontos csata, mivel egymás ellen játszik a legjobb négy két erősebb csapata, a Manchester City és a Real Madrid. Nem is bírtak egymással.

De nemcsak azért nagy meccs ez, mert aki itt továbbjut, az toronymagas esélyese lesz a finálénak (a másik ágon a két milánói játszik), hanem mert tavaly is összekerült Guardiola csapata a Reallal. A tavalyi elődöntőben a City a visszavágó 89. percében összesítésben kétgólos előnyben volt, mégis kiesett.

Most vissza akarnak vágni mindenképp az angolok, bele is kezdtek a Bernabéuban, az első negyedórában volt négy lövésük, ám Courtois mindent fogott. Nagy bravúrra mondjuk nem volt szüksége. A kezdeti nyomást kibírta az erre készülő, sőt mindig erre játszó Real, mert aztán szép lassan jöttek is a madridi kontrák. Aki nem látta a meccset, annak mutatjuk röviden a taktikát:

A Madridnak tehát fekszik ez a játék, nincs igényük a labdára, elég, ha másodpercekre megszerzik és megindulnak. Ahogy a 36. percben meg is történt: Modric a bal szélen kényszerítőzött Camavingával, aki lefutotta Bernardo Silvát, középre passzolt, Vinícius pedig 18 méterről kilőtte a jobb felső sarkot.

Meglepően nem tudott mit kezdeni a City a Real védekezésével, képtelenek voltak kipasszolni Modricékat, Haalandhoz pedig nem tudták eljuttatni labdát. Egy helyzete volt a norvégnak, de Alaba blokkolta. Ennek ellenére maradt a játékánál Guardiola csapata, és várta, hogy hibázzon a Madrid. Volt is egy labdavesztés, amit megbüntetett a City, a 67. percben Gündogan lekészítése után De Bruyne 20 méterről hatalmas gólt rúgott.

Ezután már nem erőltette magát a City, látszott, hogy Stonesék figyelnek arra, hogy ne essenek abba a hibába, amibe tavaly, tökéletesen megfelelt most a döntetlen. A Real még próbálkozott, a 90. percben Tchouaméni lövését bravúrral védte Ederson. Maradt az 1–1, minden az Etihadban dől el, a február óta veretlen City hazai pályán juthat döntőbe, azonban egy egy meccses döntőn nincs hatékonyabb a Real Madridnál.

  • Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés
  • Real Madrid–Manchester City 1–1
  • Gól: Vinícius 36., ill. De Bruyne 67.

(Fotó: Alex Livesey - Danehouse/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megnyugodtunk: a világ legszexibb atlétája ott lesz az olimpián

Félelmetes bukással indult a Tour de Hongrie

Nem volt boldog Mbappé, amikor arról kérdezték, a Real Madridnak fog-e szurkolni

További cikkeink a témában