A Fradinak győznie kellett volna Bulgáriában ahhoz, hogy a tavasszal is versenyben maradjon az Európa-ligában. Ez nem sikerült, ennek ellenére remekül teljesített a Fradi: a selejtezőkkel együtt 14 meccset játszott és mindössze kettőt veszített el. A csapat edzője sem elégedetlen.

A razgradi mérkőzés után Serhij Rebrov értékelte a meccset és az FTC európai kupaszereplését.

Szerintem ez volt az eddigi legjobb meccsünk a Ludogorec ellen. A meg nem adott tizenegyesnél szerintem egyértelmű volt a helyzet, az az ítélet kicsit visszavetette a csapatot. Végig küzdöttünk, megvoltak a lehetőségeink. Jól játszottunk az első félidőben, kialakítottuk a helyzeteket. A második félidőben fáradtabbak voltunk egy hosszú szezon végén. De így is szerezhettünk volna gólokat. Kompaktak maradtunk, ennek nagyon örülök.

Ez egy nagyon erős csoport volt, az pedig szerintem elég jó eredmény, hogy hatból csak egy meccset veszítettünk el. A szurkolók is büszkék lehetnek a csapatra, amely mindent megtett.

A klub az elmúlt 15 év legjobb eredményét érte el azzal, hogy a csoportkörben szerepelhetett, jóval magasabb UEFA-együtthatóval rendelkező csapatokkal szemben is megállta a helyét, a jövőre nézve ez önbizalmat adhat a játékosoknak. Örülök, hogy a futballistáim megtapasztalhatták, hogy milyen ezen a szinten játszani, elmondtam nekik, ha jövőre is szeretnének, ahhoz meg kell nyerniük a bajnokságot.

Tovább nem jutott a Fradi, de felvéste magát Európa focitérképére

Bulgáriában sem kapott ki a Fradi, de a továbbjutás nem jött össze. Szép menetelés volt.

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában

Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés