A Fradi négy gólt kapott Pesten a Juventustól, pedig ebben a meccsben több volt. Rebrov szerint is.

A Juventus 4–1-re győzött a Ferencváros ellen a Puskás Arénában, és ugyan szép siker, hogy ismét gólt lőtt a Fradi, sokkal szorosabb is lehetett volna a meccs, ha nincs a sok hiba.

„Úgy gondolom, nehéz meccsen vagyunk túl. Az eredmény miatt kicsit szomorú vagyok, nem ezt érdemeltük. Jól dolgoztunk, az első félidőben a védekezés is remek volt. Mennünk kell tovább, vár ránk a következő mérkőzés”

– mondta Rebrov a meccs utáni sajtótájékoztatón.

Az utolsó két bekapott gól szíven szúrta a maximalista ukrán mestert.

„Ugyanúgy csalódott vagyok az utolsó két bekapott gól miatt, mint voltam a Barcelona elleni meccset követően. Ha az ember ilyen szintű ellenfél ellen találkozik, előfordulnak a hibák. Adok egy alapvető stratégiát a csapatnak, de azt nem én mondom nekik, hogy folyamatosan passzoljanak vissza Dénesnek.

Ismét elmondta, hogy teljesen más szintű mérkőzéseket játszanak a BL-ben, mint a magyar bajnokságban, nem csoda, ha elfogynak a végére.

„A középpályánk Sigérrel, Somáliával és Haratinnal rengeteget dolgozott, sokat futottak, természetes, hogy az utolsó negyedórára elfáradtak, ahogy a Barcelona ellen is.”

De nemcsak ő volt szomorú, a játékosok is, amit el is árult az edző.

„A játékosaim úgy ültek az öltözőben, mintha döntőt veszítettek volna. Csalódottak voltak, hogy a nézőink előtt nem tudták kihozni magukból a maximumot. Remélem, lesz még alkalmunk a jövőben ebben a stadionban játszani.”

Könnyed győzelemhez segítette a Fradi a Juventust

De most sem maradt gól nélkül a Ferencváros.

(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés