Az Eb után is biztosan Marco Rossi vezeti a válogatottat.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban elmondta, az olasz szakembernek 2026. január 1-ig szól a szerződése, tehát a Nemzetek Ligájában és a világbajnoki selejtezőkön biztos, hogy ő vezeti a csapatot.

Olyan a szerződése, hogy el se tud menni, ha szeretne, akkor sem.

Rossi 2018 nyara óta irányítja a válogatottat, amely tavaly – 1985 után először – egyenes ágon jutott ki egy nagy tornára, miután veretlenül végzett Európa-bajnoki selejtezőcsoportja élén.

Szoboszlai-varázslat után csoportelsőként jutott ki az Eb-re a válogatott

Két perc alatt duplázott a válogatott csapatkapitánya, veretlenül, csoportelsőként jutott ki a 2024-es Európa-bajnokságra Magyarország.

Az interjúban Csányi Sándor beszélt a magyar válogatott Eb-belépőiről is, az UEFA adatai szerint az együttes Svájc, Németország és Skócia elleni csoportmeccsére is 400 és 500 ezer közötti jegyigénylés futott be Magyarországról.

Négyszázezer-ötszázezer jegyigénylés nyilván nem ugyanennyi embert takar, hiszen többen két-három internetcímen jelentkeztek be jegyekért az én ismerőseim közül is. Másrészt pedig 200 ezer tagja van az MLSZ szurkolói klubjának, tehát valószínű, hogy a zömét a jelentkezőknek ők tették ki – ez az első. A másik, 10 ezer jegy volt összesen, amit ki tudtunk sorsolni, ki tudtuk volna más feltételekkel is, de úgy gondoltunk, hogy figyelembe véve az előbb mondott arányokat, ez egy korrekt megoldás, és nem tettünk különbségeket.

Csányi Sándor arról is beszélt, hogy már most szinte minden feltétel adott a budapesti Bajnokok Ligája döntő megrendezéséhez, jó eséllyel a 2026-os finálénak lehet házigazdája a magyar főváros.

Marco Rossi ismét visszautasított egy Premier League-csapatot

Három héttel ezelőtt dobott vissza egy angol ajánlatot, de egy Bundesliga-megkeresésre is nemet mondott.

Különjáratokat indít a Wizz Air Németországba, az Eb-meccsekre

A meccsek időpontjaihoz igazodik, hogy aztán haza is lehessen repülni.

(Forrás, fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve