Az utolsó két Nemzetek Ligája-meccs előtt nyilatkozott Rossi, aki szerint fontos, hogy a realitás talaján maradjunk.

A Nemzetek Ligája elitligáját minden várakozást felülmúlóan kezdte a magyar válogatott, hiszen Angliát kétszer is legyőzte, Németországgal pedig döntetlent játszott. Négy forduló után hét ponttal vezeti a csoportját a magyar csapat, a napokban előbb a németekkel idegenben játszik, majd egy hazai olaszok elleni meccsel zárja a csoportkört.

A legutóbbi, minden várakozást felülmúló eredmények után az elvárások is megnőttek némiképp a válogatottal szemben, Marco Rossi szerint azonban fontos, hogy helyén kezeljük a dolgokat:

„Nem győzöm hangsúlyozni, továbbra is két lábbal kell a földön járnunk. Az angliai négy nullás győzelem után éreztük, különlegeset alkottunk, olyat, amire évek, sőt évtizedek múltán is emlékeznek majd.

Mindamellett azt is tudjuk, a történelminek mondható siker ellenére nem mi vagyunk az új Aranycsapat, egyikünk sem vált egyik napról a másikra fenoménná.

Jó úton járunk, ez nem vitás, de továbbra is azon kell dolgoznunk, hogy egyre jobbak legyünk. Óriási tett, hogy négy meccsen hét pontot szereztünk, ám ettől még tudjuk, hol a helyünk”

– nyilatkozta az nso-nak Rossi. Majd azt is elmondta, mi a cél:

„Ne essünk ki az A-ligából. Ha a vágyunk teljesül, legalább még egyszer megmérethetünk majd Európa legerősebb válogatottjaival szemben, ami megint csak a fejlődésünket szolgálná.

Szeretném, hogy jó meccset játsszunk a németek és az olaszok ellen is. A végeredmény mindig lényeges, olyan csapatról még nem hallottam, amely ne úgy ment volna fel a gyepre, hogy nem akart nyerni, de ha valaki most azzal állna elém, hogy Lipcsében, majd a Puskás Arénában is döntetlent játszunk, minden bizonnyal a tenyerébe csapnék.”

A teljes interjú itt olvasható el.

Magyarország szeptember 23-án Németországgal játszik idegenben, majd három nappal később itthon fogadja az olaszokat.

A Marco Rossi-sztori:

Otthon nem kapta meg az esélyt, Magyarországon legenda lett – A Marco Rossi-sztori

Futballistaként a ’90-es évek olasz focijának sztárjaival is játszott, majd megfordult Mexikóban és Németországban. Edzőként Olaszországban a harmadosztálynál nem jutott tovább, azon is gondolkodott, hogy felhagy az edzősködéssel. Magyarországon előbb a Honvéddal írt történelmet, majd a magyar válogatottal bravúrosan szerepelt az Európa-bajnokságon. Néhány napja szövetségi kapitánya volt annak a magyar válogatottnak, amely az elmúlt évek legnagyobb magyar futballcsodáját mutatta be. Ő Marco Rossi.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában