A Man. United korábbi csapatkapitánya szerint Bruno Fernandes ugyan jól futballozott az elmúlt időszakban, de még többre lenne szükség a portugáltól.

A United tegnap este kikapott a Manchester Citytől 2–0-ra az angol Ligakupa elődöntőjében, így kiesett a sorozatból.

A meccs után a jelenleg a Sky Sportsnál szakértőként dolgozó és általában karcos véleménnyel rendelkező Keane most visszafogottabb volt, de többet vár a csapattól és Bruno Fernandestől:

Sokan dicsérték Fernandest az elmúlt hónapokban, összehasonlították Éric Cantonával, de Cantona kupákat nyert a Manchester Uniteddel. Fernandes a City ellen nem csinált semmi kiemelkedőt, a nagy játékosokat pedig az jellemzi, hogy előlépnek a fontos meccseken. Cantonára ez volt jellemző, ezért nyert trófeákat. Ilyen téren még fejlődnie kell a mostani csapatnak. Egy-két új játékosra szüksége van még ennek a csapatnak, és leginkább arra, hogy győztes mentalitással lépjenek pályára

– mondta Keane, aki azért azt is hozzátette, hogy az MU-nak nem volt könnyű dolga, egy szenzációs City volt a vörös ördögök ellenfele.

Nem a Manchester United jutott a Tottenham elleni Ligakupa-döntőbe

Öt gól is esett a városi rangadón, de csak kettőt adtak meg belőle.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés