A Fradi elküldte edzőjét, mert az elmúlt nyolc bajnoki meccsen 24 pontból mindössze hatot gyűjtött be. De akkor mégis miért szomorú most minden fradista?
Amit szabad Moniznak, miért nem szabad például Egervárinak?
Rendben, erős a hasonlat, nem vitatkozom, de elgondolkodtató, mi húzódhat a háttérben, miért esett letargiába a többmilliós Fradi-tábor nagy része az edző elküldése miatt. Mert lássuk be, cseppet sem volt meglepő a bejelentés, a Ferencváros nagyon rosszul szerepel a bajnokságban, és semmi jel nem utalt arra, hogy elindul felfelé. Hogy milyen okai lehettek a teljesen impotens játéknak, már hosszasan boncolgattam korábban, már akkor megkongattam a zöld vészharangot.
A helyzet a szép diósgyőri siker ellenére, illetve azóta se változott semmit. Csapnivalóan játszottak a zöld-fehérek, koncepciót nem lehetett felfedezni, de a csapatkohézió sem tűnt megbonthatatlannak. Mondjuk ki, Moniz nagyon sok szakmai hibát elkövetett, legalábbis az összeállításban, a meccselésben, az indokolatlan makacsságban (ragaszkodni játékosokhoz) mindenképp. És egyre többet hallani azt is, hogy némileg túledzette a csapatot, amire játékosok is panaszkodnak.
És akkor hogy jön ide Egervári? Úgy, hogy a szintén menesztett szövetségi kapitány sem szerepelt sokkal rosszabbul a válogatottal, mint Moniz a Fradival, sőt – már ami az összteljesítményt illeti. Most, mielőtt néhány ezer olvasót elveszítek, gyorsan elmondom, nyilvánvalóan egy bukaresti gyáva poroszkálás és egy amszterdami középkezdésedzés messze nem fér bele, és ilyen a Fradinál nem volt. Ám a 42 bajnoki mérkőzésen összesen szerzett 68 pont (19–11–12-es mérleg), ami ugye meccsenkénti 1,62-es átlagot jelent, elég szerény. Egervári után mégsem ejtett senki egy könnycseppet sem.
Vagyis arra akarok kilyukadni, hogy a holland szakember a sikertelensége ellenére is kedvenc az Üllői úton, a Fradi-tábor szomorú, sőt dühös a menesztése miatt. Az a tábor, melynek türelmetlensége messze földön híres, mely eleve nehezen veszi be az idegent, és amely elég szélsőségesnek tekinthető, ha érted, mire gondolok. Rajongtak a közvetlen, csupaszív szakemberért, aki pedig idegenlégiósokkal tömte ki a nép csapatát. És még mindig imádják, holott a csapat a hetedik helyen szerénykedik, az utolsó nyolc fordulóban egyszer nyert.
Moniznak nem csak a saját szurkolótábora volt rendkívül fontos, hanem a Fradi múltja, jelene és jövője is. Sosem hagyta ki megemlíteni, hogy a Ferencváros tradíciói megkövetelik a jó szereplést, a támadójátékot, a foci élvezetét. Emellett az egész magyar labdarúgás sorsát a szívén viselte, mindig volt véleménye, amit a maga smirglis stílusával mindig el is mondott, elhittük neki, hogy visszatérhet még a sikeres időszak. Sok munkával.
És ha már munka: a holland elképesztő mennyiséget melózott, szinte a pályán élt, a foci a mindene volt. Ha technikai és fizikai felkészítésről van szó, akkor nála jobbat nehéz találni, ráadásul hiteles is volt, hiszen ő maga is olyan kondiban volt, hogy még most, 49 évesen is beférne a legtöbb NB I-es csapatba.
Ricardo Moniz hihetetlenül emocionális személyiség, sosem tagadta, mennyire fontos neki a szurkolók szeretete, nem önző módon, hanem kizárólag a csapat miatt. Képes volt még az elnökkel is szembemenni miattuk. Ugyanakkor nem csak érzelmes volt, hanem mérhetetlenül szuggesztív, motivált, maximalista és őszinte is. Nem hárította el a felelősséget, nem süketelt. Ó igen, szóval akkor hogy is jön ide Egervári...?
Hát ezért vérzik most a Fradi-szív. Egy olyan embert veszített el, aki kívülről érkezett a Fradi-családba, mégis az egyik legnagyobb fradista lett. És vérezhet a magyar focitársadalom szíve is, mert egy rendkívüli szakembert veszített el. És ezért nem vérzett a szövetségi kapitány menesztésekor.
Mindezek ellenére Moniz menesztése mégsem volt indokolatlan. Szakmailag.
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
