Svájc hatalmasat küzdött, de kiesett.

A Svájc–Spanyolország nyitotta az Európa-bajnokság negyeddöntős szakaszát. Előbbi óriási meglepetésre a világbajnok Franciaországot megverve jutott a legjobb nyolc közé, ahova Spanyolország a világbajnoki ezüstérmes Horvátország ellen küzdötte be magát egy őrült meccsen.

Papíron a spanyolok voltak a találkozó esélyesei, ennek megfelelően is indult a meccs: első kapura lövésükből már a 8. percben megszerezték a vezetést – szögletből Jordi Alba elé került a labda, aki 20 méterről rúgta rá, az eltiltott Xhakát helyettesítő Zakarián megpattanó lövését pedig nem tudta védeni Sommer kapus (0–1):

UPDATE: Bár először Jordi Albának adta gólt az UEFA, később Zakaria öngóljává módosította a találatot, ami azt jelentette, hogy eddig 10 öngól született az Eb-n, vagyis eggyel több, mint az összes többi Eb-n összesen.

A minimális energiabefektetéssel szerzett előny után olykor kifejezetten nyomasztó fölényben játszottak a spanyolok, és bár a svájciak próbálkoztak, sokra nem mentek vele az első félidőben.

A második 45 percben kicsit változott a játék képe, miközben Spanyolország továbbra is próbálkozott, Svájc is összeszedte magát és egyre komolyabb helyzetekkel állt elő.  A 68. percben pedig góllá is érett az akarás – a spanyol védők a tizenhatos előterében összehozták, hogy a már a büntetőterületen belül tartózkodó Freuler elé pattanjon a labda, aki Shaqirihez passzolt, aki pedig 11-ről berúgta (1–1):

Azonban tíz percig sem tarthatott a svájciak öröme, gólt ugyan nem kaptak, de a 77. percben Freulert azonnali pirossal kiállították, amiért páros lábbal csúszott rá Gerard Morenóra – nem kérdés, hogy jogos volt az ítélet:

És itt jött egy kisebb meglepetés, ugyanis hiába került emberhátrányba a svájciak, nem igazán lehetett megmondani, hogy eggyel kevesebben vannak a pályán – sikerült is hosszabbításra menteniük a meccset.


Innentől – ahogy az várható volt – a spanyolok egykapuztak. Nagyon komoly nyomás alá került a svájciak kapuja, több komoly helyzetet is volt, de mind kimaradt, vagy éppen Sommer bravúrosan védett – például itt:

Az esélytelenebbnek tartott csapat állta az ütéseket emberhátrányban is. Beálltak védekezni – nagyon nem is lehet mást tenni ilyen helyzetben – és kibekkelték a tizenegyespárbajig, ahol spanyol oldalon Busquets és Rodri is hibázott, de ez még éppen belefért, ugyanis Svájc hármat is kihagyott Schär, Akanji és Vargas személyében.

Tehát Spanyolország nyert, és a belga–olasz párharc győztesével játszik majd a döntőbe jutásért július 6-án a Wembley-ben.

Európa-bajnokság, negyeddöntő

Svájc–Spanyolország 1–1 (0–1) – tizenegyesekkel: 1–2

Ha már Európa-bajnokság:

A mémmé és hőssé váló svájci drukkert kitömték ajándékokkal

Luca Loutenbach szűk két perc alatti metamorfózisa az Európa-bajnokság egyik legjobb jelenete. A megőrülő szurkolóban több cég is meglátta lehetőséget.

Pogbáék utálták a budapesti luxusszállásukat

Újabb részletek derültek ki a francia válogatott körüli totális káoszról.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában