A Liverpool tölti a tabella élen a karácsonyt, aminek jelentősége van a Premier League-ben.

Aki ugyanis ilyen vezeti a bajnokságot, az szinte kivétel nélkül meg is nyeri a bajnokságot. A kivétel pedig maga a Liverpool. A vörösök erősítik a szabályt, viszont ennél fogva nincs okuk elbizakodottnak lenni.

Örülni viszont van okuk, az egyiptomi csatáruk, Mo Szalah ugyanis kirobbanó formában van, és a csapat is remekül játszik. A Liverpool a Wolverhampton otthonában tudott nyerni, ami bizony nem természetes, a farkasoknak nagyszerű idényük van, Nuno Espírito Santo remek csapatot rakott össze. A vörösök győzelmének értékét növeli, hogy a Wolves korábban legyőzte a Chelsea-t és ikszelt a Manchester Cityvel és az Arsenallal.

Klopp komolyan is vette a meccset, a legjobbjai játszottak, Szalah pedig még azok között is kiemelkedik: ma lőtt egy gólt, majd adott egy gólpasszt is.

Fabinho passzát nagyon elegánsan és lazán, külsővel tette be.

Majd adott egy halálpont átadást Van Dijknak, aki kiválóan fejezte be.

A hollandot sem lehet eléggé dicsérni, amióta ott feszeng a Liverpool védelmének közepén, alig kapnak gólt, ebben a szezonban például csak hetet. Szalah pedig 11 gólnál és hat gólpassznál jár a bajnokságban. A csapat 18 forduló után még veretlen, pillanatnyilag négy pont az előnye, de City vélhetően egyre csökkenti holnap.

Wolverhampton–Liverpool 0–2

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Meglepetés a spanyoloknál, derbi az angoloknál – A hétvége legfontosabb focieredményei 

60 évesen is parádés formában van a korábbi világbajnok csatár

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.