Az immár háromszoros olimpiai bajnok szerény sportember maradt.

Ahogy arról beszámoltunk, a magyarok első tokiói aranya igazán különlegesre sikerült, Szilágyi Áron nemcsak megint olimpiai bajnok lett, hanem világelsőséget is szerzett.

Megvan az első magyar arany Tokióban, Szilágyi Áron sporttörténelmet írt

Szilágyi Áron az első ember a világon, aki háromszoros egyéni olimpiai bajnok férfi kardvívásban.

Így nyilatkozott a győzelme után:

„Rengeteg kétségem volt a nap előtt, az éjszaka közepén két órát fenn voltam, a reggelinél pedig elfelejtettem meginni a szokásos kávémat. Elég furcsa állapotban érkeztem a csarnokba, de aztán előbb-utóbb minden a helyére került.

A kávémat is megittam, az első ellenfelemen is túljutottam, és utána egyre jobban ment a vívás. Azt még fel kell fognom, hogy mit csináltam ma, hogy háromszoros olimpiai bajnok lettem egyéniben.

Nem gondolom, hogy én vagyok a sportág legnagyobb legendája, de természetesen nagyon büszke vagyok arra, amit ma, illetve az elmúlt kilenc évben elértem”.

Szilágyi hozzátette: vannak még címek, amiket még meg lehet szerezni, de ezzel egyelőre most nem foglalkozik, hanem megünnepli a legfrissebbet.

Ez is érdekelhet:

Olimpiai ötödik lett a magyar Salim Omar

Még csak tizennyolc éves, bőven lehet még olimpiai érmes is.

(Forrás: MTI, fotó: Illyés Tibor/MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.