A Sky Sports készített interjút a magyar válogatott csapatkapitányával.

A Liverpoolnak már csak egy pontra van szüksége ahhoz, hogy megnyerje az angol bajnokságot:

Szoboszlaiéknak már csak egy pont kell a bajnoki címhez

Hétvégén már matematikailag is megnyerheti a Premier League-et a Pool.

A Sky Sports a hétvégi Tottenham elleni bajnoki előtt Szoboszlai Dominikkal készített interjút, több témát is érintett a magyar válogatott kiválósága, elárulta például azt, hogy mi az álma:

„Az álmom, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Lehetne összesen három kívánságom? Emellett szeretnék angol bajnok is lenni, amit még nem értünk el, és kijutnék a világbajnokságra is”

– idézi az Eurosport Szoboszlait az interjúból.

Elmondta, hogy miben változott az előző szezonhoz képest a szerepe:

„A szerepem egy kicsit más, mint az előző szezonban, amikor inkább 8-asként játszottam. Ebben az idényben inkább támadó szerepkörben, ebben az esetben szabadabb felfogásban játszhatok, de sokat kell fedeznem a csapat jobb oldalát is. Ezt teszem Mo (Mohamed Szalah –  szerk.) és a csapat érdekében is.”

Értékelte a Liverpool eddigi szezonját is:

„Alakulhatott volna jobban is, még nem értünk el semmit, kivéve, hogy ott voltunk a Ligakupa döntőjében, amit elveszítettünk. Első helyen jutottunk tovább a Bajnokok Ligája alapszakaszából, majd egy jó formában lévő PSG-vel találkoztunk, ahogy onnan, úgy az FA-kupából is kiestünk. De a bajnoki cím szinte a kezünkben van, minden nap azon dolgozunk, hogy megnyerjük, bízom benne, hogy mi jutunk fel a csúcsra.”

Ez is érdekelhet:

Kerkez válogathat: Real Madrid, Liverpool vagy Manchester City

Szenzáció lenne, ha nem váltana klubot nyáron, és nem igazolna egy topcsapatba Kerkez Milos.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gerrard szerint Szoboszlai alkalmas arra, hogy a Liverpool csapatkapitánya legyen

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

Történelmi pillanat, Lionel Messi megszerezte pályafutása 900. gólját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés