Az Arsenal döntetlenjével nem lett bajnok a Liverpool, de hétvégén már matematikailag is megnyerheti a Premier League-et a Pool.

Az Arsenal–Crystal Palace meccs legalább annyira fontos volt a Liverpool drukkereinek, mint a két csapat szurkolóinak, hiszen egy esetleges Palace-győzelemmel a Pool játék nélkül megnyerte volna a bajnokságot. A két londoni csapat meccse végül 2–2-vel zárult, ez pedig azt jelenti, hogy a Liverpoolnak mindössze egy pontra van szüksége ahhoz, hogy megszerezze története 20. bajnoki címét, és ezzel beérje az örökranglistán a Manchester Unitedet.

Arne Slot csapata vasárnap hazai közönség előtt a Tottenham ellen biztosíthatja be a bajnoki címet, ehhez az kell, hogy ne kapjon ki a Pool, azaz szerezzen legalább egy pontot.
Ez is érdekelhet:

Mohamed Szalah hosszabbított a Liverpoollal!

Szalah szerződése utolsó hónapjaiba lépett, és úgy tűnt, nem sikerül megállapodni vele. De itt az áttörés, hosszabbított az egyiptomi szélső.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
33% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
29% A vártnál rosszabbul.