A magyar válogatott egy igazi sztár, most épp a liga honlapján jelent meg interjú vele.

Szoboszlai Dominik a nyár egyik legjobb igazolása lett, és nem mi mondjuk, hanem Liverpool, Anglia és a Premier League.

Amikor mindez elkezdődött, nekem és az édesapámnak volt egy tervünk: az, hogy a legmagasabb szinten játszhassak.

Iskola után apu – aki az edzőm is volt – mindig felvett, és vitt edzésre. Délután háromtól hétig mindig ugyanazt csináltam: először a saját korosztályommal edzettem, aztán a fiatalabbakkal, majd az idősebbekkel, utána mentem aludni, majd másnap kezdtem az egészet elölről. Apa mindig keményebb volt velem, mint a többiekkel. Még más gyerekek szülei is azt kérdezték »miért vagy ilyen kemény vele?«, amire ő azt felelte »mindez ki fog fizetődni, egyszer ki fog fizetődni«.

Mindig azt akarta, hogy én legyek a legjobb, és most már közel járunk ehhez. Nagyon közel. A Liverpool játékosa és a válogatott csapatkapitánya vagyok. Elterveztük a lehetetlent és én megmutattam, hogy mindez igenis lehetséges.

Szoboszlai aztán arról is beszélt, hogy mindez nehezebb magyarként, de ő büszke arra, hogy magyar.

„Boldog vagyok, hogy magyarnak születtem. Büszkeséggel tölt el, hogy a Premier League-ben szerepelhetek. De magyarként mindig bizonyítanod kell, mert egy magyarra nem úgy tekintenek, mint egy spanyol, egy olasz, vagy egy angol játékosra. Ha magyarként képes vagy arra, amire ők, az még nagyobb dolog.”

Szóba került Puskás Ferenc is mint az ország legnagyobb játékosa, amit Szoboszlai is megerősít, de mégsem akarja lekoppintani.

„Korábban már beszéltem arról, hogy Puskás egy ikonikus játékos. A legjobb, aki valaha magyar mezben pályára lépett – ehhez kétség sem férhet. De én a saját utamat szeretném járni. Nem az új Puskás szeretnék lenni a gyerekek számára, hanem az új Szoboszlai. Puskás értünk volt, én a gyerekekért szeretnék lenni.”

De ez nem minden, mert fontosnak tartja azt is, hogy mindig tudja, honnan jött.

Mindig ugyanaz az ember leszek, mint az a 13 éves fiú, aki egy egyszobás lakásban élt a családjával. Ugyanaz a srác vagyok, aki akkor voltam, és soha, de soha nem fogok megváltozni.”

(Forrás: PoolBarátok; fotó: Jan Kruger/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink
További cikkeink a témában