A fehérjéről már pontosan tudjuk, mennyire fontos alaptápanyag, emellett a sportolóknál is alap, hiszen úgy táplálja a testet, hogy közben felesleges tápanyagokat nem tartalmaz. Az izomépítés nélküle nagyon nehéz és lassú folyamat. De milyen fehérjét válasszunk?

Az izomépítés felelősségteljes feladat, akárcsak a fogyás, zsírégetés, ha az ember felkészülten, okosan csinálja, gyorsabban halad, kevesebb kínnal és sérüléssel. Nem győzzük hangsúlyozni – az edzés mellett – a táplálkozás fontosságát, azon belül most megnézzük, milyen fehérjével segítsd magad, és miért ezzel.

Mondjuk, miért csúszik vakvágányra a fogyásod, de sínre is állítunk

Nem találtuk fel a meleg vizet, csak összeszedtünk pár tévhitet és van néhány tanácsunk. Fogyni csak ésszel és türelemmel lehet.

Fehérje, de melyik?

A fehérjetípusok közül az egyik legfurcsábban hangzó a leghatékonyabb: a tejsavó fehérje.

Lehet, hogy csak nekem hangzik furcsán, mert előítéletes vagyok. Gyerekként jártam tejüzemben, láttam a habzó savófolyamot, amit összegyűjtöttek és kidobtak, vagy ment a haszonállatoknak, a tejsavó ugyanis a sajtgyártás mellékterméke. Mindez párosult némi penetráns bűzzel is, amit a nem túl korszerű gyár árasztott magából. Nálam beépült, hogy ez emberi fogyasztásra nem alkalmas, és egyébként sem lenne rá igényem.

Szerencsére időközben rájöttek, hogy a tejsavó a magas fehérjetartalma miatt kiváló tápanyagforrás, nem szabad kidobni. A víztartalom eltávolítása után megmaradó porban 90%-os, magas biológiai értékű tejsavó por marad fenn.

A fehérjék ezen típusa sokkal hamarabb felszívódik, mint az étkezéssel együtt bevitt tápanyagok, így lényegesen hatékonyabb is.

Ez nekünk azt jelenti, hogy edzés mellett feltétlenül érdemes fogyasztani, mert az élettani hatása szinte pótolhatatlan. Edzést követően mind a fehérjeszintézis, mind pedig a fehérje lebontásának folyamatában magasabb aktivitás jelentkezik. Mindkét biológiai folyamat stimuláló hatással lesz az izomépítésre, az aminosavak izomzatból történő kivonásával. Azonban, ha nincs elég fehérje, akkor izomleépülés következik be, mert a fehérjeegyensúly negatív lesz, a szervezet az izomból nyeri ki a fehérjét.

Miért a tejsavó?

Azt a mennyiségű fehérjét, amennyi az izomfejlesztéshez szükséges, kizárólag húsból kinyerni majdnem lehetetlen, de legalábbis megterhelő. A tejsavó fehérjeturmix formájában viszont könnyen emészthető, gyorsan beépül és az izomépítéshez tökéletes az aminosav-összetétele.

Az Iso Whey Zero az egyik legjobb segítség ebben, mert ez egy különleges minőségű tejsavófehérje-izolátum, Native Whey Isolate alapanyaggal, hozzáadott BCAA és glutamin aminosavakkal. Kiemelkedő fehérjetartalma miatt kiváló választás azoknak, akik aktívan sportolnak és mindent megtesznek a feszes test érdekében, ugyanakkor remek alternatíva lehet a fogyókúrázóknak is, étrendjük összeállítása során.

A szervezetünk az edzés után rögtön szeretne nekiállni a helyreállításnak, alkalmazkodásnak és a felkészülésnek a következő terhelésre. Az edzések közben az izomzatunkban gyakran mikrosérülések keletkeznek, amit nehéz kikerülni, így muszáj nekilátni a regenerációnak, aminek szintén a magas fehérjetartalmú táplálkozás az alapja.

Ezért is fontos, hogy gyorsan felszívódó tápanyagot vegyünk magunkhoz, hogy minél előbb megkezdődhessen ez a folyamat. Ez azt jelenti, hogy az edzés utáni nagyjából fél-egy órában a szervezetünk nagyon szenzitív, és roppant hatékonyan veszi magához a tápanyagot – és épít belőle izomzatot.

Mennyit?

Ehhez az építéshez cirka 2 gramm fehérje ajánlott testsúly kilogrammonként. Fogyókúra idején az izom megtartásához ez akár 3 grammra is felkúszhat. Természetesen ezt az adagot el kell osztani egész napra, és kivonni belőle a szilárd táplálékkal bevitt fehérje mennyiségét, nehogy nagyon túlmenjen, mert az meglehetősen terheli a veséket. Dobjuk szét: reggelibe is mehet kevés, edzés után mindenképp, de akár uzsonnára, vagy lefekvés előtt is ihatsz turmixot.

A tiszta tejsavófehérje-izolátumok, és -hidrolizátumok nem tartalmaznak tejcukrot, így nem okozhatnak kellemetlen panaszokat. Emellett szénhidrátszegény diéták alapvető tápláléka is, mert a jó összetételű tejsavó fehérje táplálék-kiegészítő nem tartalmaz felesleges kalóriákat sem.

Ha már sikerül lefogynod, ne állj meg, nézz is ki valahogy

Azoknak adunk pár tanácsot, akik nekiveselkedtek az esztétikai fogyásnak: mit tegyek a feszes izmok érdekében?

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a BioTechUSA.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Újabb rekordot ért el Európa legyőzhetetlen futballcsapata

További cikkeink a témában