Játszhatott volna egy jó döntőt Dimitrovval, ehelyett 55 perc alatt földbe döngölte a szerencsétlent a rotterdami tenisztornán.

Roger Federer hétfőtől minden idők legidősebb világelsője lesz, ezt még a pénteki győzelmével biztosította be Rotterdamban. Aztán látványos játékkal nyerte az Andreas Seppi elleni elődöntőt, vasárnap pedig a vártnál is simábban húzta be a döntőt.

Grigor Dimitrov 6:2, 6:2-es legyőzéséhez röpke 55 percre volt szüksége, nyolcból négy bréklabdát kihasznált, nem könyörült a nem éppen élete napját kifogó bolgáron.

Federernek ez a 97. tornagyőzelme, Rotterdamban a harmadik, ami szintén rekord: 2005-ben a jelenlegi edzőjét, Ivan Ljubicicet győzte le, 2012-ben pedig Fucsovics Marci öltözőbeli rémét, Juan Martin Del Potrót.

A svájci sztár szinte elnézést kért, amiért ilyen csúnyán elverte az elmúlt hónapokban remeklő Dimitrovot, és közölte, hogy ezt a hetet amíg él, nem felejti el. (Szerintünk Dimitrov sem.)

Fed idei mérlege 12-0, a tavalyi US Open-búcsúja óta 26 meccsből 25-öt megnyert. Dimitrov ellen 7-0 a mérlege, a bolgár ebből ötször még szettet sem tudott nyerni.

Jimmy Connors viszont 109 tornát nyert annak idején, szóval ezen még dolgozhat egy kicsit Federer, ha tényleg nem akar még visszavonulni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve