A goal.com-nak vannak ilyen információi, de igen meglepő lenne, ha tényleg megtörténik.

A Mol Fehérvár hazai pályán kapott ki 2–1-re az MTK-tól, így az utolsó öt meccsén csak egy pontot szerzett. Ez a hitvány mérleg Márton Gábor vezetőedző állásába kerül, amire ő maga is utalt a meccs után.

„Nem vagyok az a típus, aki feladja, de eljön az a pont, amikor át kell beszélni a folytatást. Ha az ember már nem tud segíteni, akkor ártani nem akar.”

A Goal infói szerint a Fradi egykori szakvezetője, Thomas Doll válthatja a kispadon Mártont.

A német szakember öt évig volt az FTC edzője, két bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert. Legutóbb az APOEL vezetőedzője volt, a ciprusi munka után visszatért Magyarországra és azóta is Budapesten él. Ebből a szempontból akár kézenfekvő is lehet, hogy ő lesz a következő edző, de a fradis múltja miatt minimum pikáns lenne.

Doll: A Fradinál rendre kiárusítottuk a legjobbjainkat

"Háromnaponta állított be új játékos az öltözőbe, sokszor én is csak kapkodtam a fejemet."

(via Goal)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés