Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Azért azt jó látni, hogy vannak olyan kreatív elmék az országban, amik képesek messzebb látni egy végtelenül elcsépelt reklámon, egy teljesen snassz ötleten, melyből láttunk már ezret. A Mito olyan kampányt eszelt ki, melyért jár a taps, és ami akkor is érdekes, ha nem játszol, nem nyersz, nem érdekel a sport. Mert egy izgalmas kísérlet is egyben.

Ismered a tömegek bölcsessége elméletet?

Egy egészen hihetetlen anekdotáig kell visszamennünk, mely mindennek az előzménye, és mindent megmagyaráz. Nem lesz hosszú, ne aggódj, viszont később csajozhatsz vele, hogy ilyeneket is tudsz.

Történt, valamikor sok-sok évvel ezelőtt egy angliai faluban, hogy egy kollektív disznóvágásra versenyt hirdetett a polgármester: azé lesz a hús, aki eltalálja, hány kilós az állat. A népek leadták a tippjeiket, természetesen óriási eltérésekkel, a győztes is jó pár kilóval mellélőtt, de mivel ő volt a legközelebb, vitte a dagadót.

A jegyző viszont nem engedte el itt a játékot, magánszorgalomból összeadta az összes tippet és átlagot vont. És ezen a ponton változott meg az élet: az átlag gyakorlatilag grammra megegyezett a leölt sertés súlyával. Igen, a nép, a tömeg, beleértve a nagyon mellétrafálókat is, együtt eltalálta a pontos eredményt.

Ez volt az, ami elindította az elméletet, mely azt az állítást fogalmazza meg, hogy a tömegek, a kisebb és nagyobb embercsoportok figyelemre méltóan okosak, sőt gyakran eszesebbek, mint legokosabb tagjaik külön-külön. Jobbak a problémamegoldásban, a döntéshozatalban, a jövő megjóslásában.

És a Mito pont erre alapozott, amikor kitalálta a Tippek csatája kampányt a TippmixPróra. Az ügynökség kreatív elméiből kipattant az ötlet: mi lenne, ha ezt az elméletet az életben, vagyis élesben is tesztelnénk, gyakorlatilag az egész országon!

Összeugrasztották tehát a szakértelmet a tömegek bölcsességével, vagy, ha úgy tetszik, a kollektív intelligenciával, mintegy kísérletként. Csakhogy közben meg lehet nyerni, mégpedig igen értékes dolgokat.

A szakértelmet a Sport TV két szakkommentátora, a Trash Talk című fasza, amerikai sportról beszélgető műsor két állandó szereplője, Tőrös Balázs, vagyis Bazska, és Bencsics Márk képviseli, a tömeget meg ugye te, ti. Bazska NBA-, Márk NFL-szakértő, utóbbi a magyar amerikaifoci-válogatott irányítója is egyben. Az ő tudásuk elismert a sportágakban, intuícióik pedig zseniálisak.

Sok lúd disznót győz?

A kérdés megválaszolására még várnunk kell, mert a játék 2016. január 3-a 23:59-ig tart, de addig jó, amíg nem tudjuk a választ, mert addig még játszhatunk.

Öt héten át kell tippelni, hetente 2 db kosár-, 2 db amerikai foci- és 2 db hokimeccsre! Minden mérkőzésre 2-2 tippet adsz tehát le, és ezzel erősíted a tömegek csapatát, a Lángoló Ludakat. Ezeket a tippeket összesítik, vagyis az egyének tippjét összegyúrják egy tömegtippé, majd összemérik a Dumás Disznók, vagyis Bazskáék tippjeivel. Ők szakértők, a tömeg lehet, hogy tök laikus. Ki nyer?

Jelenleg (december 18-i állás) a szakértők vezetnek 17–13-ra, de még simán igazolódhat a tézis.

Volt szó nyereményről, helló, azzal mi a helyzet?

A legszerencsésebb játékos nyereménye: egy 2 főre szóló amerikai álomút NBA- és NHL-meccslátogatással, Bazska és Márk társaságában.

Tippelj legalább egyszer, és a sorsoláson megnyerheted az amerikai utat, ahol Bazskával és Márkkal együtt nézheted a jobbnál jobb NBA- és NHL-meccseket! Minél többször tippelsz, annál nagyobb esélyed van megnyerni a fődíjat. Azért a két humoros, intelligens, roppant szórakoztató szakértővel bejárni New Yorkot, meccseket nézni elég menő, nem? Életre szóló élmény.

A legtöbb pontot szerző játékos nyereménye: 1 db Samsung Galaxy Tab A (9.7, LTE)

Számít az egyéni teljesítmény is! Minél pontosabbak a tippjeid, annál több pontot gyűjtesz egyéniben is! A legtöbb pontot szerző játékos egy Samsung Galaxy Tab A (9.7 LTE) táblagépet vihet haza.

Na nyomás játszani!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.