Mint mindenben, a kéziseink szereplésében is meg lehetne látni a jót, hiszen legalább ott voltunk, részt vettünk, kijutottunk, hurrá. De azért ez kézilabdában nem egy teljesíthetetlen feladat, az viszont arcpirító, hogy hat Eb-mérkőzése közül egyet nyert meg a férfi válogatott, ötöt elbukott, abból háromszor feltörölték velünk a parkettát. Az utolsó, svédek elleni meccsen 14 gólt volt képes dobni, amivel negatív csúcsot állítottunk be az Eb-k történetében. Megalázó volt.

Az egész tornán tökéletesen értékelhetetlenül, kilátástalanul, kínosan játszott a csapat. Arcpirító volt nézni a vergődést. És az a nagyobb baj, hogy nem is tudnak ennél többet – 12.-ek lettek Európában.

Nem kizárt, sőt, majdnem biztos, hogy ez életem leggyengébb férfi válogatottja.

A nők a vébén égtek le, de ők tök máshogy: a keret erős volt, láthattuk például Dánia ellen, a csoportból második helyen ment tovább, aztán viszont teljesen váratlanul a gyengébb lengyelekkel szemben kiesett – 11. lett. Ők mentálisan voltak tragikusak, csapatként mondtak csődöt, akaratgyengén, nemtörődöm módon játszottak. Ami fura egy olimpiára kvalifikáló tornán. Hogy lehetséges ez?

Nyilván mindkettő kapitányi hiba is volt, Németh András elismerte, hogy képtelen volt már hatni a fiatal csapatára, óriási generációs szakadék tátongott köztük, egyszerűen eljárt az idő az egykor jó edző felett. A baj csak az, hogy a 2014-es hazai rendezésű Eb-n ez már mind kiderült (6. hely), mégsem változtattak semmit. Kocsis Máté szakértő elnök azt mondta, nem lenne elég idő az új kapitánynak felkészülnie a sorsdöntő vébére. És így akkor most jobb? Ezt az eredményt én is elértem volna egy ilyen bitang erős kerettel.

Többen is hibáztak, senki se vitte el a balhét.

Na de a férfiaknál van az igazi baj. Nyakig ér a szar. Merthogy a férfikeret még csak nem is erős, és ennél még csak gyengébb lesz.

Ezt sikerült tetéznie Talant Dujsebajev kapitánynak, aki az amúgy is szerény merítésből kipöttyintette a két legjobb irányítót, Császár Gábort és Lékai Mátét, plusz egy magyar kézistől teljesen idegen játékstílust próbált ráerőszakolni a válogatottra. Az, hogy egy edző nem a kerethez igazítja a taktikát és az egész játékfilozófiát, hanem a sajátjára akar formálni egy amúgy is rutintalan csapatot, választ ad a kérdésre, jó edző-e. Nem. Maradjon? Ne. Az ő nyakába kell varrni az egész tragédiát? Dehogy. Legalább ekkora, ha nem nagyobb a sara Mocsai Lajosnak, akivel 2014 nyarán elbukta a válogatott a szlovénok elleni vb-selejtezőt Velenjében.

Érdekes, de érezték a Talant-bajt a szövetségben is, a szakmai igazgató utólag be is vallotta, de nem volt már mit tenni, bízni kellett a kapitányban, akit ők toltak oda szemérmetlenül sok pénzért, ez érthető. Ha bejön, óriási király lett volna Dujsebajev – de nem jött be.

Lehet most szakmázni, hogy Faluvégi tökéletesen súlytalan irányító, még a magyar bajnokságból sem emelkedik ki, hogy a fiatal szélsők alkalmatlanok nemzetközi szinten, hogy Borsos nem egy Ilyés, hogy legalább a két itthon maradó irányítóval lett volna bármiféle ötlet a pályán, hogy a támadójáték impotensebb volt, mint egy szívbeteg, láncdohányos 84 éves bácsi, hogy annak a néhány rutinos, jó játékosnak sem volt kedve játszani. Hajdú B. összefoglalta a lényeget: "csak az tudott szétesni, ami össze volt rakva." De ebbe most/már kár belemenni, mert ezt egy kapitánycserével viszonylag gyorsan és fájdalommentesen orvosolni lehetne. Kell is.

Zárójel: csak könyörögve kérem a szövetséget, legyen eszük, és ne érezzék úgy, hogy akkor az egész út hibás volt, magyar edző kell. Nem, nem kell, nincsen egyetlen alkalmas sem, egyértelműen külföldiben kell gondolkodni, mindkét válogatott esetében, még egyszer ennyire nem foghatnak mellé. Esetleg lehetne olyat, aki már eleve itt dolgozik. Hm? Megdumáltuk?

Szóval oké, kapitánycsere, de a bitang nagy gond az, hogy Nagy Laciék után majdhogynem a nagy semmi van. Úgy tűnik, nem sikerült senkit kinevelni Iváncsik Geri mögé, hogy a legfontosabb posztra, a balátlövőbe hosszú évek óta csak honosítani tudunk (Pérez, Ilyés, Dzsamali), hogy nincs irányító (bár Lékai még évekig megoldja ezt a posztot), hogy egyetlen fiatal élt csak a spanyol-tatár által kínált lehetőséggel (Bánhidi Bencéből kézis lesz/lett).

Tisztelettel kérdem tehát: utánpótlás-nevelés?

A junior válogatott a 2005-ös vb-bronz óta siralmasan teljesít. Abban a csapatban játszott a mai válogatott gerince, azóta semmi. A pénzt érkezik, játékosok nem.

Németh András rossz döntést hozott, amikor az Eb után maradt, és a szövetségi is, hogy hagyta maradni, de ő a vébé után legalább azonnal lemondott. Úgy illett. Ugye, Talant? Elnök úr?

De sajnos a kézilabda gondjai ezzel nem oldódnának, meg. Sőt, félek, a közeljövőben már egy ilyen Eb-szereplést is visszasírunk majd.

Ritkán kívántam ennyire, hogy ne legyen igazam.

(Fotó: MTI / Kovács Anikó)