A Lazio érdeklődése továbbra is valós, de a Premier League-ből is van érdeklődője Tóth Alexnek.

Tóth Alex jövője egyelőre nem dőlt el, arra viszont egyre nagyobb az esély, hogy a Ferencváros középpályára a téli átigazolási időszakban külföldre szerződik. A napokban a Lazio érdeklődéséről lehetett hallani, több forrás lehozta, hogy Tóth menedzsmentje és az olasz klub megegyezett, ezt később a játékos menedzsere cáfolta, azt azonban elismerte, hogy a Lazio komolyan érdeklődik a futballistáért, de úgy fogalmazott, hogy minden topligából van kérője a játékosnak:

Tóth Alex menedzsere szerint ők nem állapodtak meg a Lazióval

Érdeklődik az olasz csapat, de egyelőre nincs megállapodás.

Friss hír, hogy az átigazolási ügyekben ritkán tévedő Gianluca Di Marzio arról számolt be, hogy

a Lazio mellett a Premier League-ben szereplő Bournemouth is leigazolná Tóth Alexet.

Az olasz újságíró szerint Kerkez Milos korábbi klubja Tóth és a Bologna futballistája, Giovanni Fabbian között nem tud egyelőre dönteni. A Lazióról azt írja, hogy a római csapat már hivatalos, 10 millió eurós ajánlatot tett a Ferencvárosnak, a Fradi azonban 12 milliót és egyéb bónuszokat akar kapni Tóth Alexért.

Ez is érdekelhet:

Az NB I történetének második legdrágább futballistája lett Varga Barnabás

Egyedül Lisztes Krisztiánért fizettek többet korábban.

(Fotó: Getty Images)  

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve