Október végén veretlenül vezette a bajnokságot a Tottenham, azóta meccset sem nyert.

A Tottenham az angol bajnokság első tíz fordulója után nyolc győzelemmel és két döntetlennel állt, október végén vezette az angol bajnokságot. Azóta azonban képtelen nyerni Ange Postecoglou csapata, csütörtök este két kabaréba illő góllal a West Hamtől is kikapott hazai pályán.

Legutóbb október 27-én nyert a Tottenham az angol bajnokságban, azóta a Chelsea-től, a Wolvestól, az Aston Villától és West Hamtől kikapott, a Manchester Cityvel ikszelt. Pedig mind az öt meccsen vezetést szerzett a csapat, de végül a megszerezhető 15 pontból csak egyet gyűjtött be.

Októberben még a rekordokról hoztunk statisztikai mutatókat, most a mélyrepülésről:

  • a Tottenham a Premier League történetének az első csapata, amely öt egymás utáni meccsen vezetést szerzett, de egyet se nyert meg;
  • szintén az első olyan csapat a PL történetében, amelyik három olyan egymást követő hazai meccset bukott el, ahol megszerezte a vezetést.

Azt, hogy mennyire nem megy a csapatnak és mennyire nincs szerencséjük Szonéknak, jól mutatja a West Ham elleni bajnoki is. Végig dominált a Spurs, Romero góljával megszerezte a vezetést, majd két óriási védelmi hiba után fordítottak a vendégek: Bowen és Ward-Prowse használta ki a könnyen jött lehetőséget.

Összefoglaló:

Ange Postecoglou érthető módon nem volt elégedett a meccs után:

„Az emberek azt mondják, szép focit játszunk, de engem ez nem érdekel. Én nyerni akarok.”

A csapatkapitány Szon Hungmin a felelősségvállalásról beszélt:

„Elfogadhatatlan, ami történt, nem ezt érdemlik a rajongók. Amikor lehetőséged van lezárni egy meccset, akkor jobban kell játszanod. Csapatként kell felelősséget vállalnunk.”

Szintén a mostani PL fordulóban történt:

Négy méterről képtelen volt eltalálni a kaput az Everton csatára

Dominic Calvert-Lewin nagy ziccert rontott a Newcastle ellen, de az Everton így is meglepően simán nyert.

Védekező középpályásból gólkirály – ismét McTominay volt az MU nyerőembere 

Rangadót nyert a Manchester United, három pontra megközelítette a bajnokot a tabellán.

Megvan Szoboszlai második Premier League-gólja

A magyar középpályás biztosította be a három pontot.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A kutya az ember legjobb barátja, de miért és mióta? És miért ne lehetne a tiéd is?

Tuchel Manchesterben szeretne edző lenni

Filmszerű előzetest kapott Joshua és Ngannou bokszmeccse

További cikkeink a témában