Története során 14. alkalommal lett angol bajnok az Arsenal.

A Premier League 37. fordulójában a Manchester Citynek nyernie kellett a Bournemouth otthonában, azért hogy az utolsó fordulónak még tétje legyen. Az Arsenal hétfő este egy góllal nyert a Burnley ellen, így öt pontra nőtt az ágyúsok előnye az egy meccsel kevesebbet játszó City előtt. A távozó Guardiola csapata a 39. percben hátrányba került, Kroupi talált be a hazaiaktól, és hiába volt rengeteg ideje a Citynek, a legvégén Haaland csak egyenlíteni tudott, de ez kevés volt a manchesterieknek.

Mikel Arteta feljutott a csúcsra az Arsenallal, a londoni csapat 2004 után lett újra bajnok, története során pedig 14. alkalommal nyerte meg az angol ligát.

Az Arsenal szezonjának nincs még vége, május 30-án a Puskás Arénában a PSG ellen játszanak Bajnokok Ligája-döntőt az ágyúsok.

Ez is érdekelhet:

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Végre megszületett a döntés azzal kapcsolatban, hogy Neymart láthatjuk-e a világbajnokságon

Akkor se keseredj, ha nincs jegyed a BL-döntőre, mert ezekért is érdemes eljönni a finálé előtt Budapestre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Valami csoda folytán neked sikerült jegyet szerezni a budapesti BL-döntőre?
5% Igen
95% Nem
Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói
Hirdetés