Kamaru Usman jelenleg verhetetlennek tűnik.

A UFC váltósúlyú világbajnoka a szervezet 261-es gálájának főmeccsén Jorge Masvidal ellen lépett ketrecbe. Második alkalommal találkozott a két bunyós, tavaly nyáron pontozással nyert Usman. Masvidal akkor beugró volt, mindössze hat nappal a meccs előtt derült ki, hogy a vb-övért küzdhet, és ez – elmondása szerint – a teljesítményén is meglátszott. A visszavágóra törött csontokat és vérfürdőt ígért, de őt ütötték ki.

Usman a második menetben egy kőkemény és tűpontos ütéssel KO-zta azt a Masvidalt, akit az MMA egyik legkeményebb bunyósának tartanak, és bár viszonylag sok veresége van, a UFC-ben most ütötték ki először.

Usmannak ez volt az idén a második címvédése, az év elején Gilbert Burnst TKO-zta. Jelenleg a UFC legdominánsabb bajnoka, veretlen a szervezetnél, 14–0 a UFC-ben a mérlege, a mostani volt a negyedik címvédése.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szürreális jelenetek után rúgta meg az év potyagólját a Fradi

Új Guinness-rekordot ért el az ultrafutó, aki 100 napon keresztül minden egyes nap lefutott 100 kilométert

Azért hozta ki a börtönből a ketrecharcos a ketrecharcost, aki korábban legyőzte, hogy visszavághasson neki

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés