Az MLSZ hivatalos közleménye szerint Varga Barnabás állapotba stabil.

A magyar válogatott csatára, Varga Barnabás súlyos sérülést szenvedett a Skócia elleni Eb-csoportmeccsen. Mint később kiderült, Varga ütközött a skót kapussal, rögtön látszott, hogy nagy a baj. Az orvosi stáb kis késéssel érkezett a pályára, majd rögtön megkezdte az ápolást. Pár perccel később hordágyon levitték Vargát.

A meccs után a játékosok közül többen is azt nyilatkozták és a közvetítésben is elhangzott, hogy Varga kommunikált az orvosi stábbal, az állapota stabil. Később az MLSZ kiadott egy hivatalos közleményt, amelyben ezeket az infókat megerősítette.

Marco Rossi a meccs utáni sajtótájékoztatón azt mondta, Varga Barnabás arccsonttörést szenvedett, meg kell műteni, és egészen biztosan nem fog pályára lépni, ha Magyarország továbbjut.

Később az MLSZ újabb infókat osztott meg, amely szerint Varga arcában több csont is eltört és agyrázkódást is szenvedett, valószínűleg műtét vár rá.

A magyar csapat Csoboth Kevin utolsó pillanatokban rúgott góljával győzte le Skóciát, így megszerezte a csoport harmadik helyét, megvan az esélye, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe. Ehhez arra van szükség, hogy a hat csoportharmadik közül kettőt megelőzzön. A következő napokban fog eldőlni, hogy ez sikerül-e.

A skót–magyar meccs összefoglalója:

Őrület! 100. perces góllal nyert a válogatott az Eb-n

Az utolsó pillanatokban húzta be a győzelmet Magyarország.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A Fradi fordított, ott van az Európa-liga legjobb 16 csapata között

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés