Még mindig – az azóta már cserepadra szoruló – Harry Maguire a világ ledrágább védője a maga 87 millió eurójával, de már nem sokáig.

Nehezen indult az átigazolási piac a Chelsea-nek, elment két kezdővédő (Rüdiger, Christensen), Lukaku meg visszatért Milánóba, és bárki akartak leigazolni, az inkább a Barcelonát választotta.

Ha nehezen is, de végül beindultak a londoni kékek, olyannyira, hogy most már 290 millió eurót költöttek el: érkezett Koulibaly, Sterling, Chukwuemeka, Cucurella, Casadei és végül a Leicester City is beadta a derekát:

elfogadta a Chelsea 75 millió fontos, vagyis 88,4 millió eurós ajánlatát Wesley Fofanáért.

A 21 éves, 190 centis francia védő megszerzése hetek óta prioritás volt a Chelsea-nél, a védelmet mindenképp meg akarták még erősíteni, hiába érkezett Koulibaly, Tuchel háromvédős rendszerébe kellett még egy stabil, kemény középhátvéd. Wesley Fofana hatalmas tehetség, azonban erős túlzás lenne azt állítani, hogy sokat bizonyított volna: az előző szezont szinte teljesen kihagyta csonttörés miatt.

2020-ban érkezett a Premier League-be, azóta mindössze 37 meccset játszott a ligában.

Azért írtam, hogy még a 87 milliós Maguire a legdrágább, ugyanis Fofana bő 88 millió eurója bónuszokkal jön majd ki, de alighanem össze fog állni ez az összeg a francia lesz a rekorder. Egy olyan francia, aki még csak nem is válogatott, és akinek eddig összesen 82 felnőtt meccse van.

De nem ő az egyetlen rekordere a Chelsea-nek, Marc Cucurella a 65,3 millió eurójával a világ legdrágább balbekkje lett, szóval az új tulajdonos, Todd Boehly haladt tovább az abramovicsi úton.

Egyébként még nem végzett a Chelsea, egy csatárt mindenképp vesz, jelen állás szerint Aubameyang érkezhet Barcelonából.

A Barcelona egy vezércsellel elhappolja a francia védőt a Chelsea elől

Eddig emberfelettit megy a Barcelona a nyáron, konkrétan Mateu Alemany sportigazgató teljesen lehetetlennel tűnő igazolásokat hoz tető alá, így egy méregerős Barcelona kezdheti meg az új idényt.

(Fotó: Plumb Images/Leicester City FC via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés