Bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe a Real Madrid, Zidane elégedetten nyilatkozott a Liverpool elleni visszavágó után.

Gól nélküli döntetlent játszott Liverpoolban a Real, 3–1-es összesítéssel jutott a BL legjobb négy csapata közé a Madrid, amely egy hét alatt kiejtette a Liverpoolt, a bajnokságban pedig legyőzte a Barcelonát.

Tudtuk, hogy szenvednünk kell, és tudtuk, hogy a Liverpool nagyon erős lesz az első 15 percben. Ez teljesen normális, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéről beszélünk. Továbbjutottunk végül, boldogak vagyunk. A csapat együtt van, és mindig többet akar. Még nem nyertünk semmit, de két versenysorozatban is van esélyünk a győzelemre

nyilatkozta a francia edző.

A Real az elődöntőben a Chelsea-vel fog majd meccselni.

Kibekkelte a Real Madrid, bejutott a BL-elődöntőbe

Komoly sorozatban van a Real Madrid, de ehhez kellett a sok kihagyott Pool-helyzet is.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Csúcsfoci az el Clásicón: az ötgólos Szuperkupa-döntőn a Barcelona címet védett

Négy napig vedelt, majd megvette a kiscsapatot, amely minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés