Ráfér most a madridiakra minden apró örömforrás, mivel a csapat egyre kínosabban szerepel ebben a szezonban, miközben többen is távoznának.

Vasárnap újabb kínos vereségben szaladt bele a Real Madrid, ezúttal a tökutolsó otthonában, Zidane csapatának ez már a tizedik veresége volt idén a La Ligában – 10 éve nem volt ilyen sok. És mivel a BL-ből is kiestek, így tényleg ki lehet mondani, hogy sikeres évek után most pocsék szezonban van a blancóknak.

A sikertelenség ki is kezdte a csapatot, többen távoznának, közülük talán a legkomolyabb érvágás a világbajnok védő, Raphael Varane elvesztése lenne. A francia futballista a hónap elején egyértelműen jelezte, nem kíván Madridban maradni.

A francia világbajnok jelezte a Realnak, hogy a nyáron el akar igazolni

Már a vezetésnek is jelezte szándékát Varane.

A bekk a Premier League felé venné az irányt, az MU mindent meg is adna neki, és eközben leigazolták Madridban Éder Militaót is, szóval a pótlás is rendben lenne. Ám úgy tűnik, Zidane addig rágta Varane fülét, hogy marad. Legalábbis a mester szerint. Újságíró kérdésére, miszerint Varane távozik-e a nyáron vagy marad, Zidane habozás nélkül rávágta:

„Igen, marad.”

Andres on Twitter

They asked if Varane was staying. Zidane: "Yes, he is staying, Yes" https://t.co/OvebdXqdjn

Vagy tényleg tud valamit Zidane, vagy ezzel is nyomást akar gyakorolni Varane-ra. Esetleg több pénzt kicsikarni a vevőkből.

25 évesen kimaxolta a futballt Varane

Masszív éremgyűjtemény.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés