Egyáltalán nem elégedett Modriccsal. Vele sem.

Zinedine Zidane azért jött vissza Madridra, hogy hasonló sikereket érjen el, mint mielőtt elment. Ez nem lesz egyszerű mutatvány, elvégre egymás után három Bajnokok Ligáját nyert.

Az biztos, hogy amit az elmúlt hetekben mutat a Real, az nagyon kevés, tele is lett Zidane batyuja, több játékossal is közölte, hogy nem kér belőlük. Azt már írtuk, hogy Gareth Bale-t ellehetetlenítik, gyakorlatilag elküldték.

Gareth Bale-t megalázóan sarokba szorította a Real Madrid

Rá akarják kényszeríteni, hogy lépjen le. Elegáns.

A Marca szerint mellette Marcos Llorentének és Dani Ceballosnak sincs jövője a klubnál. A fiatal spanyolok nem is játszottak sokat, így nem meglepő, az AS infója viszont annál inkább:

Zidane Luka Modriccsal is közölte, hogy egész nyugodtan kereshet magának új csapatot.

A francia úgy gondolja, hogy a horvát aranylabdás elérte a felső határát, és azóta folyamatosan romlik a teljesítménye. Zidane szerint már nem fogja újra elérni azt a szintet, amit korábban látott tőle, így nem látja akadályát annak, hogy távozzon. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a hírek szerint a Real Madrid már megállapodott Christian Eriksennel, a Tottenham irányítójával.

Az Ajax fiatal hollandja a Real Madrid B terve

Az Ajax saját nevelésű játékosa és fiatal is, tehát jóval olcsóbb lenne, mint Pogba.

(Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés