Cristiano Ronaldo csapata a Chelsea-ből erősít.

Soha nem látott módon erősít a szaúdi liga, folyamatosak a pletykák az olyan európai topklubokban szereplő játékosokról, akik Szaúd-Arábiában folytathatják a karrierjüket. És vannak már olyan nevek, akik már odaigazoltak, például Cristiano Ronaldo, Karim Benzema vagy a világbajnok N'golo Kanté.

A Chelsea most egy újabb BL-győztesét engedi el, Fabrizio Romano hozta a hírt: Hakim Zijes Cristiano Ronaldo csapattársa lesz, az al-Naszrben folytatja a karrierjét.

Romano szerint a két klub között megszületett a megegyezés, és Zijes és az al-Naszr is megállapodott már, a szélső 2026-ig írhat alá.

A 30 éves Zijes 2020-ban igazolt az Ajaxtól a Chelsea-hez, hosszabb távon alapember nem tudott lenni a londoni csapatban, de így is nyert Bajnokok Ligáját és klub-vb-t. A tavalyi világbajnokságon pedig az egyik vezére volt az egészen az elődöntőig menetelő marokkói válogatottnak.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.