A Real Madrid legendája Münchenben? Izgalmasan hangzik!

A német szövetség bejelentette, hogy Julian Nagelsmann 2026-ig megújította a szerződését Németországgal, vagyis a biztos befutónak tűnő szakember nem megy vissza Münchenbe. Az is biztos, hogy Thomas Tuchel nem marad, és aligha hívják vissza Hansi Flicket, ha egyáltalán elvállalná.

A Mundo Deportivo úgy tudja, hogy Nagelsmann hosszabbítása megnyitja az utat Zinedine Zidane előtt, a francia edző és a bajor klub nagyon közel áll a megegyezéshez.

Zidane három éve távozott a Real Madridtól, azóta nem vállalt vezetőedzői feladatot. Leginkább arra várt, hogy ő válthatja Didier Deschamps-ot a francia válogatott kispadján, azonban Deschamps pozíciója nem ingott meg. Zidane ezért visszatérhet a klubfutballba, a Bayern pedig nagy kihívás lehet neki.

Zidane-nak a Bayern München mindössze a második csapata lehet vezetőedzőként, korábban a Real Madridot irányította kétszer: 2016 és 2018, valamint 2019 és 2021 között. Háromszor nyert Bajnokok Ligáját és kétszeres bajnoknak is mondhatja magát.

Ez is érdekelhet:

Két sárga lap után miért nem állították ki a világbajnok kapust?

Két sárga lap után kiállításnak kell következnie, de nem minden esetben.

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

Elhalványult, frusztrált, eltűnt – ilyen, és ehhez hasonló jelzőkkel illették a magyar középpályást. Nem gondoljuk, hogy túl kellene ezt lihegni.

(Fotó: Gonzalo Arroyo - UEFA/UEFA via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés