A Zalaegerszeg edzője őszintén dühös a (volt) csatárára.

Waltner Róbert a Gyirmót elleni szombati bajnoki előtt tartott sajtótájékoztatóján hangot adott csalódottságának, hogy a téli átigazolási időszakban távozott néhány támadója. Zimonyi Dávid inkább az NB II-t választotta és a Vasasba ment kölcsön, a baj az volt, hogy erről semmit sem tudott Waltner. Ki is fakadt.

„Zimonyi távozása például rosszul érintett, mert csupán hétfőn szereztem róla tudomást. Kedveltem a játékát, de ha tudom, hogy elmenőben van, akkor már az FTC ellen nem kezdett volna.

A távozókat a kereten belülről kell pótolni azokkal, akik rendelkezésemre állnak. Skribek Alen alapember volt, de Babati Benjamin és Zimonyi is sokat játszott. Remélem, hogy a fiatalok fejlődnek, és ők is segíteni fognak a csapatnak a játékukkal.”

Fájóan őszinte volt, amihez nemigen vagyunk hozzászokva, de nyilván nem a büntetés miatt hagyta volna ki Zimonyit, hanem hogy már akkor a tavaszi csapata játszhasson. Zimonyi meg lehet, hogy direkt lapított, mert a Fradi ellen mégiscsak élmény játszani.

Eközben a Honvéd meg egy herceget igazolt:

Megvan Akeem az Amerikába jöttem című klasszikusból? Az NB I-be igazolt!

Igaz, nem Zamundából, hanem Ghánából jött, de ő is egy kőgazdag afrikai herceg, aki nem kér az apja pénzéből.

(Fotó: ztefc.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve