Szép próbálkozás volt a partjelzőtől, de azért gyorsan kiderült, hogy valamit csúnyán benézett.

Az NK Osijek a hazai egygólos győzelem után Zalaegerszegen is nyerni tudott 2–1-re a ZTE ellen, így továbbjutott az Európa-konferencialiga selejtezőjének 3. körébe. A csapat edzője, Boér Gábor elismerte, hogy az erősebb csapat jutott tovább, mi több nagyon elégedett volt a sajátjaival.

„A csapat eszméletlen energiát fektetett a meccsbe, nemzetközi szintű futóminőséget és mennyiséget tudott produkálni egy európai szinten is jónak számító csapat ellen, sokszor föléjük tudtunk kerekedni.”

Azt viszont nehezen emésztette meg, hogy elég valószínű, hogy a horvátok lesről szerezték az első góljukat. de az asszisztens nem jelzett, mondván majd úgyis szól a VAR.

Az a furcsa és megdöbbentő, hogy az asszisztens azt jelezte, majd le fogják ellenőrizni, mintha arra számított volna, hogy van VAR a mérkőzésen... Ez olyan hiba, ami döntően befolyásolta a mérkőzést.

Nem szeretnék ezzel foglalkozni, de tény, hogy ez nehéz szituációt teremtett nekünk, mert mennünk kellett a gólért, az Eszék pedig jól kontrázó csapat.”

A Fradi kettős győzelemmel, 6–0-val jutott tovább

Írországot bevette a Máté Csaba vezette Fradi, következik Málta.

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve