Annyira közel halad el a Föld mellett, hogy az sem kizárható, hogy eltalálja bolygónkat.

A csillagászok felfedeztek egy nagyjából 60 méteres aszteroidát, ami jelenleg ugyan 43 millió kilométerre van a Földtől, de 2032-ben veszélyesen megközelítheti bolygónkat.

A NASA számításai szerint a 2024 YR4 nevű aszteroida 2032. december 22-én mindössze 106 200 kilométerre száguldhat el mellettünk, ám pályája bizonytalansága miatt az sem kizárható, hogy bolygónk felszínébe csapódik.

A becsapódás esélye 1 a 83-hoz, ami bár elsőre ijesztően tűnhet, David Rankin csillagász szerint a legvalószínűbb forgatókönyv azonban az, hogy csak szimplán elsuhan mellettünk.

A szakértők tovább figyelik aszteroidát, és igyekeznek kideríteni, milyen anyagból áll az űrkőzet, aminek ismerete kulcsfontosságú a veszély mértékének megállapításában. Ahogy Rankin mondja:

„Ha a 2024 YR4 szilikátos kőzetből áll, akkor egy jelentős légköri robbanást okozhat, amelynek tűzgömbje elérheti a felszínt. Ha viszont vasból van, akkor gond nélkül áthalad a légkörön és krátert hoz létre.”

A következő években tovább figyelik az aszteroidát, és 2028-ra már pontosabban meg tudják mondani, kell-e aggódnunk. Egyelőre tehát nincs ok a pánikra.

(Forrás: Space.com)

Ez is érdekelhet:

Egy Földre veszélyes aszteroidáról kiderült, hogy csak Elon Musk Teslája

Megtréfálta a csillagászokat Elon Musk 2018-ban fellőtt autója, akik ezen nem röhögnek.

A Hubble 23 év alatt készítette el ezt a képet egy 150 millió fényévre lévő galaxisról

Ez a felvétel legalább annyira pazar, mint amennyire különleges.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
0% Kevesebb mint egy éve
0% 1-3 éve
0% 4-7 éve
0% 8-10 éve
0% +10 éve