A Facebook visszatér a gyökereihez.

Úgy tűnik, a Facebook végre belátta, hogy sokan nem az algoritmusok által válogatott tartalmakra kíváncsiak, hanem arra, amit a barátaik posztolnak. A közösségi óriás ugyanis bejelentette, hogy

egy új, Barátok nevén futó fület vezet be, ami kizárólag az ismerősök bejegyzéseit, Reels-videóit, sztorijait és születésnapjukat mutatja majd.

A funkció egyelőre csak az Egyesült Államokban és Kanadában érhető el, de várhatóan később más országokban is bevezetik.

Ez az új fül a kezdőoldal navigációs sávjában lesz, és a felhasználók akár ki is tűzhetik. A vállalat szerint ez csak az első lépés abban a folyamatban, aminek célja, hogy visszahozza a „régi, igazi Facebook” élményét.

A Facebook, pontosabban a Meta az utóbbi időben egyre inkább a fiatalabb generációk visszahódítására fókuszált, és olyan funkciókat vezetett be, amelyek az Instagramhoz vagy a TikTokhoz hasonlítanak. Mint írják a blogbejegyezésükben: „az évek során a Facebook alkalmazkodott a változó igényekhez, (...) ezzel egy időben azonban a barátok varázsa valahogy elveszett”.

(Forrás: TechCrunch, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Videón, ahogy egy humanoid robot pörgőrúgással fegyverzi le emberi ellenfelét

Chuck Norrist megszégyenítő mozdulatok, egy robottól.

Ha fotós csúcstelefont keresel, a Xiaomi 15 sorozatnál ne keress tovább!

A csúcskategória élére érkezik a Leica kamerás Xiaomi 15 Ultra és a kompakt Xiaomi 15.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés