Tombol a hőség, és ez egyébként nagyon nem jelent jót.

„Júniusban és júliusban durva hőhullámok sújtották Európát, Észak-Afrikát, a Közel-Keletet és Ázsiát, a hőmérséklet helyenként 40 Celsius-fok fölé is emelkedett, megdöntve számos régóta fennálló rekordot”jelentette a NASA Földfigyelő szolgálata, ami megosztott egy képet is bolygónk keleti féltekéjének július 13-i állapotáról:

Ez természetesen a Föld felszíni levegő hőmérsékletét mutatja, amit te is érezhetsz, ha például kimész az utcára. Valószínűleg azt is kitaláltad magadtól, hogy minél sötétebb a vörös, annál magasabb a hőmérséklet, a színskálán pedig láthatod, hogy (Celsius-fokban) milyen értéknek felel meg

„Ez a nagy kiterjedésű extrém és rekordot döntögető hőmérséklet egyértelmű jele annak, hogy az emberi tevékenységből származó üvegházhatású gázok szélsőséges időjárást okoznak, amely pedig hatással vannak az életkörülményeinkre”

– mondta Steven Pawson, a NASA Goddard Űrrepülési Központ Globális Modellezési és Asszimilációs Irodájának vezetője, aki még hozzátette, hogy az ilyen szélsőséges hőség közvetlen hatással van az emberi egészségre is.

Csak hogy lásd, mennyire komoly ez a dolog:

  • Nyugat-Európában, ahol amúgy is súlyos aszály volt, a hőhullám tüzeket szított Portugáliában, Spanyolországban és Franciaország egyes részein. Például a portugáliai Leiria városában, ahol július 13-án 45 Celsius-fokot mértek, több mint 3000 hektár égett le.
  • Olaszországban a rekordmeleg hozzájárult a Dolomitokban található Marmolada-gleccser egy részének összeomlásához (amely során a hó-, jég- és sziklalavina 11 túrázót ölt meg).
  • Az Egyesült Királyság meteorológiai hivatala pedig rendkívüli hőségre adott ki figyelmeztetést, és mivel a hőmérséklet várhatóan tovább emelkedik, valószínűleg a térség hőmérsékleti rekordja is megdől.
  • Tunisz fővárosában 48 Celsius-fokot regisztráltak, ezzel 40 éves csúcs lett a múlté.
  • Iránban június végén a hőmérséklet elérte a perzselő 52 Celsius-fokot, az extrémhőség pedig egészen júliusig kitartott.
  • Kínában a nyár eddig három hőhullámot is hozott, hatásukra például megolvadt az aszfalt és szétrepedtek a tetőcserepek. Sanghajban a feljegyzések 1873-as kezdete óta a valaha volt legmagasabb hőmérsékletet regisztrálták, 40,9 Celsius-fokot.
Magyarországon ezen a héten többfelé is 35 Celsius-fok felett alakulnak a hőmérsékleti maximumok, tartós hőségre, illetve döntően száraz időjárásra lehet számítani, vagyis nem árt vigyázni magunkra.

(Forrás: NASA, Országos Meteorológiai Szolgálat, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Így tudsz aludni dögmelegben

Tegyük fel, hogy nemcsak nyár van, de meleg is van, amitől pedig nem tudsz aludni. Elmondjuk, mit tudsz tenni ellene, vagyis az alvásodért és lakásod lehűtéséért.

Tippek izzadás ellen

Mondjuk, mit tudsz kezdeni a nyár legkellemetlenebb velejárójával, az izzadással.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában