A szülők nem posztolhatnak csak úgy kedvükre fotókat gyerekeikről.

Németországban és Ausztriában a szülők nem posztolhatnak kedvükre fotókat gyerekeikről, mert a saját képmáshoz való jog a fiatalokat is megilleti, megvédi. Németországban a KunstUrhG § 22-23-as, Ausztriában pedig az ABGB § 16-os törvény szerint a képek közzétételéhez az érintett beleegyezése kell, ami 14 éves kortól a tinédzserekre is vonatkozik, feltéve, ha elég érettnek számítanak. Ekkortól a szülők nem tehetnek közzé fotókat a gyerekük engedélye nélkül, különben jogi következményekkel szembesülhetnek.

A tinédzserek ugyanis jogi útra terelhetik az ügyet. Követelhetik a fotók törlését, bírósági tiltó végzést kérhetnek, sőt akár kártérítést is igényelhetnek – bár ilyen ügyek ritkák és jogilag összetettek –, súlyosabb esetekben pedig a szülők akár pénzbírságra is számíthatnak.

Bár eddig nem volt nagy port kavaró eset/per, a vita egyre inkább felerősödik a közösségi média korában. A sharenting – ez az angol share (megoszt) és parenting (szülőség, gyereknevelés) szavakból született, és a túlposztoló szülők magatartására utal – kérdése komoly társadalmi párbeszédet indított el, ami rávilágít arra, hogy a gyerekeknek is joguk van a digitális önrendelkezéshez és magánéletük védelméhez.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Apró, de fontos újítást kapott a Messenger, ami rengeteg bosszúságot spórol meg

A Messenger apró újítása rengeteg bosszúságot spórol meg, főleg azoknak, akik naponta tucatnyi üzenetet kapnak.

Végre megkaphatják az újítást az Apple okosórái, amire régóta vár mindenki

Úgy tűnik, az Apple Watch nemcsak gyorsabb, hanem biztonságosabb is lesz, mint valaha.

Ki nem találod, mi Ausztrália leghalálosabb állata

Nem, nem a pók, vagy a krokodil, vagy a kenguru, vagy a cápa.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
4% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
26% 4-7 éve
7% 8-10 éve
48% +10 éve