Van olyan tűzijáték, ami szinte közvetlenül az ereszkedő gép mellett robban fel.

Július 4-én tartják az Egyesült Államok legnagyobb nemzeti ünnepét, a függetlenség napját – az amerikaiak 1776-ban ezen a napon hirdették ki azt a nyilatkozatot, amelyben az ország kinyilvánította függetlenségét Nagy-Britanniától. Az ünneplésnek olyannyira elengedhetetlen eleme a tűzijáték – ami egyébként már 1777 óta fontos kelléke a megemlékezésnek –, hogy ezen a napon gyakorlatilag nincs egy olyan égboltrészlet, ahol ne villannának fel a durrogtatások fényei.

A következő videóban egy éppen leszállást végrehajtó repülőgép fedélzetéről nézhetjük végig, hogy július 4-én miként fest Los Angeles égboltja a megszámlálhatatlan tűzijátéktól – különösen érdemes az utolsó másodpercekre figyelni, ugyanis van olyan robbanás, ami szinte közvetlenül az ereszkedő gép mellett történik:

Egy másik felvétel egy másik gép belsejéből, ami konkrétan keresztülrepül egy robbanó tűzijátékon – a videó vége felé látható a lényeg:

Ez is érdekelhet:

Rekonstruálták egy 50 ezer éve kihalt emberfaj arcát

Hobbitokként is szokták nevezni őket, amivel a Gyűrűk Ura félszerzeteire utalnak.

Fotókon egy lehetséges idegen civilizáció alkotta objektum egy darabja

A Csendes-óceán mélyén bukkant rá Avi Loeb világhírű harvardi fizikus és kutatócsapata.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés