A tudományos világban az idézettség, vagyis a kutatásokon alapuló közleményekre történő hivatkozás, jelenti a tudományos hatás mérőszámát. Minél jobban idézett egy szakterület, annál több magasan idézett publikációra van szükség ahhoz, hogy valakit megemlítsenek a rangsorban.

A legtöbbet idézett kutatók listájára idén négy magyar tudós is felkerült. A listán a Semmelweis Egyetem két professzora is szerepel: Ferdinandy Péter, tudományos és innovációs rektorhelyettes, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet igazgatója, valamint Győrffy Balázs, az egyetem Bioinformatikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora.

Ferdinandy Péter és Győrffy Balázs olyan cikkek szerzői, amelyek szakterületükön belül a legidézettebb felső egy százalékába tartoznak.

A közlemény szerint Ferdinandy Péter tizennégy darab magasan idézett közleménnyel rendelkezik és idén ötödször került fel a Highly Cited Researchers listára. 2014 és 2017 folyamán a farmakológia és toxikológia szakterületben szerepelt, míg 2020, 2021, valamint 2022-ben a több tudományterületet együttesen számba vevő úgynevezett cross-field kategóriában. Győrffy Balázs tizenhárom darab sokat idézett publikációval rendelkezik, szintén a cross-field kategóriában.

A listán szerepel még Demetrovics Zsolt pszichológus, addiktológus, kulturális antropológus, az ELTE Pszichológiai Intézet egyetemi tanára, és Szolnoki Attila fizikus, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet (MFA) tudományos tanácsadója, az MTA doktora.

A statisztikus fizika szakterületének kutatója idén immár ötödször szerepel a listán, ezúttal a több tudományterületet együttesen számba vevő cross-field kategóriában. Demetrovics Zsolt első alkalommal szerepelt a listán 2022-ben a pszichiátria és a pszichológia területének legtöbbet idézett kutatói között.

A Web of Science huszonegy tudományterületet érintő kutatói listáján a tudósok mintegy egy ezreléke, összesen hétezer ember szerepel a világ minden tájáról. A lista szerkesztői a 2011 és 2021 között megjelent legidézettebb (highly cited), legfeljebb harminc szerzőjű közleményeket vették alapul a rangsoroláshoz; vagyis azokat a publikációkat, amelyek a hivatkozások száma szerint szakterületükön bekerültek a legjobb 1 százalékba. A teljes lista ezen a linken érhető el.

A tudományos világban az idézettség, vagyis a kutatásokon alapuló közleményekre történő hivatkozás, jelenti a tudományos hatás mérőszámát. Minél jobban idézett egy szakterület, annál több magasan idézett publikációra van szükség ahhoz, hogy valakit megemlítsenek a rangsorban.

Ezek is érdekelhetnek:

Csúfos véget ért Musk első Hyperloop kísérlete

Nagyívű elképzelésnek indult, parkoló lesz belőle.

Kukorékolásra indul a mindent is tudó kerti robot

Robotporszívó, robotfűnyíró, meg még gazol és őrködik is a Willow X. A belga masina új verziója karokat kapott, meg vicces bemutató videókat.

Egy sörgyárral közvetlen csővel összekötött házat és ingyen sört kapott Nobel-díjáért egy dán fizikus

Niels Bohr élete végéig annyi sört ihatott ingyen, amennyit csak akart, ráadásul mindezt otthona kényelmében.

(Forrás: MTI)

És ezt olvastad már?
Pszichológusok szerint ebből a 10 kérdésből kiderül a tökéletes karácsonyi ajándék