A Curiositynak hála azt már eddig is tudtuk, hogy a Marsnak valamikor oxigéndús atmoszférája lehetett, de most az is kiderült, hogy bár az atmoszféra a bolygó mágneses mezejével együtt tovatűnt, azért az élet feltételei még ma is adottak lehetnek a bolygón.

Az elmúlt időszakban számos olyan felfedezést tettek a vörös bolygóval kapcsolatban, ami erősítette azt a teóriát, hogy a Marson valamikor lehetett, vagy akár még mindig van élet: előbbire a NASA nemrég közvetett bizonyítékokat is talált, utóbbi feltételezésnek pedig az adott nagy lökést, amikor kiderült, hogy a fagyott vízen kívül a Marson akár folyékony víz is lehet.

A fejlemények tükrében az amerikai űrügynökség Jet Propulsion Labortoryja (JPL) elérkezettnek látta az időt, hogy összekössék a pontokat és számolgassanak egy kicsit, a számolgatás végén pedig arra jutottak, hogy a Marson lehet annyi oxigén, ami elegendő az élet feltételeihez. Abban azért nem nagyon reménykedhetünk, hogy a Mars felszíne alatt New York méretű városokat találunk hyperlooppal meg utcai hotdogossal, a kutatók a legjobb esetben is azt valószínűsítik, hogy mikroorganizmusokra, esetleg szivacsokra bukkanhatnak a bolygón.

Ez sem lesz könnyű, hiszen a NASA annyira tart tőle, hogy földi élettel szennyezi be a Marsot, hogy a marsjárókat inkább távol tartják azoktól a helyektől, ahol feltételezéseik szerint lenne esély az élet kialakulására, így elképzelhető, hogy erre a kérdésre csak azután fogunk választ kapni, hogy sikerült embert küldenünk a vörös bolygóra.

Egészen fantasztikus dolgot jelentett be Elon Musk a Mars-utazással kapcsolatban

Azt is elárulta, mi az emberiségre leselkedő legnagyobb veszély.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
29% Nem, tök jó, hogy van.
50% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés